Irán világháborús kártalanítást akar a nagyhatalmaktól
2010. január 11. 11:45 MTI
Az iráni elnök fel akarja méretni, hogy országa mekkora kárt szenvedett el a szövetséges erők általi megszállás alatt a II. világháborúban, és kártérítést fog követelni tőlük.
Korábban
Mahmúd Ahmadinezsád szombaton az állami televízióban jelentette be, hogy Irán - noha semlegesnek nyilvánította magát - óriási szenvedésen ment keresztül, miután Nagy-Britannia és a Szovjetunió 1941-ben megszállta, és az okozott károkért soha nem kapott kártérítést, pedig részesülnie kellett volna a győztesek nyereségéből. Közölte, hogy utasítást adott egy szakértői csoport létrehozására, amely felméri a károkat, majd "benyújtják a számlát" a szövetséges hatalmaknak.
Minderről részletesebben nem beszélt, de a világháborús kártalanítás kérdésével kapcsolatban már korábban bejelentette: levelet ír Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak, és azzal a kéréssel fordul hozzá, hogy kártalanítsák az iráni népet azon károk miatt, amelyeket a szövetségesek okoztak a háború alatt az ország területének és erőforrásainak használatával.
Ahmadinezsád figyelmeztetett, hogy országa ezenkívül kompenzációt kérhet az I. világháborúban elszenvedett károkért, a megbuktatott Pahlavi-dinasztia Nyugat általi támogatásáért és az 1979-es iszlám forradalommal szembeni ellenséges hozzáállásért is.
Nagy-Britannia és a Szovjetunió 1941. augusztus 26-án szállta meg Iránt, hogy biztosítsa magának az ország olajkészletét, valamint az utánpótlási útvonalakat a tengelyhatalmak ellen harcoló Szovjetunió számára. Emiatt élelmiszer- és üzemanyaghiány lépett fel az országban, hatalmasra nőtt az infláció, mert az ellátásban a megszálló erőknek kellett elsőbbséget adni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap