Kalapács alatt a festőóriások
2009. október 18. 16:13 MTI
Picasso négy műve jelenti a legnagyobb attrakciót a Christie's impresszionista és modern alkotásokat kínáló árverésén, de az érdeklődők Monet, Matisse, Degas és Pissarro képeire is licitálhatnak.
Korábban
A november 3-iki aukción minden bizonnyal Picasso Tete de femme című festménye kelti majd a legnagyobb érdeklődést, a művész a második világháború idején, 1943-ban festette a képet. Az aukciós ház szerint a művész szeretőjéről és múzsájáról, Dora Maarról készült arcképet ragyogó és telt színei különböztetik meg a többi portrétól. A képért 7 millió dollárt kaphatnak majd.
Picasso másik műve, az 1925-ös Mére et enfant (Anya és gyermeke) a festő első feleségét, Olga Koklovát és közös fiukat, Picasso legidősebb gyermekét, Paulót ábrázolja. A fennmaradó két mű az 1959-ben készült Courtisanes et toreros (Kurtizánok és torreádorok),valamint az 1960-as Visage féminin, profil (Női arc, profil). Utóbbiak értékét előzetesen 600 ezer dollárban határozták meg.
A sorozatba vett negyven alkotás között szerepel Claude Monet egyik Vétheuilt ábrázoló képe, amelyet a mester 1901-ben festett. A kép értékét 5 és 7 millió dollár közé teszik.
Edgar Degas balerinái is nagy érdeklődésre tartanak számot, a Danseuses (Táncosnők) 1896-ból származó pasztell darabja 7-9 millió dollárért kelhet el. A Chrisie's 3,5 millió dollárt remél Camille Pissarro 1873-ban készült Le pont du chemin de fer, Pontoise című képéért, amelyet Pissarro munkásságának egyik legletisztultabb alkotásának tartanak.
A patinás aukciósház összesen 68 millió dolláros bevételt remél az árveréstől.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap