Emlékművet kapnak a Cipruson megölt brit katonák
2009. augusztus 5. 10:10 The Daily Telegraph
Hamarosan emlékművet kaphat az a 371 brit katona, akiket az 1950-es években az EOKA, egy görög nacionalista ellenállási szervezet tagjai szolgálatteljesítés közben öltek meg Cipruson.
Korábban
Az emlékművön azon 371 katona, tengerész vagy épp pilóta neve szerepel majd, akiket az 1950-es években folytatott küzdelmek során öltek meg a szigeten. Bár a fiatalemberek a brit korona érdekeinek védelmében haltak meg, eddig szinte sehol nem említették meg őket.
A "ciprusi vészhelyzet" során 1955 és 1959 között az akkor még brit gyarmatnak számító szigeten az EOKA tagjai több gyilkos merényletet hajtott végre az angolok ellen. Az ekkor elhunytakat Nicosia mellett temették el, ám ezt a sírkertet ma már senki sem keresheti fel, ugyanis a görög és török fennhatóság közötti senkiföldjén található, amely az ENSZ ellenőrzése alatt áll.
A leendő emlékművet az északi part egyik brit temetőjében, Kyrenaiában állítják majd fel, ám a tervezők arra is gondoltak, ha egyszer a brit katonák nyughelyére kéne szállítani, így annak darabjai könnyen szétszedhetők lesznek egy békésebb jövőben. Az akciót a brit Telegraph olvasói is segítettek, akik egy idén áprilisi cikk után közel 80 ezer fonttal járultak hozzá az emlékmű megvalósulásához.
A Ciprusi Brit Emlékmű Alapítvány emellett egy online emlékkönyvet is kialakított, amelyben a küzdelmekben elhunytak neve és rövid életrajza is szerepel. Ez egyben a katonák hozzátartozóinak is lehetőséget biztosít arra, hogy a bejegyzéseket megjegyzésekkel lássák el, és fényképekkel illetve más dokumentumokkal egészítsék ki azt. A kezdeményezés népszerű: a múlt hónapban elindított oldalt mostanáig több mint hatezren nézték meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap