Ahol még ma is Krisztus nyelvét beszélik
2009. július 13. 09:24 MTI
Az Antilibanon-hegység lábánál fekvő szíriai mezővároska, Maalúla egyike a világ utolsó szegleteinek, ahol még beszélik Krisztus nyelvét, az arámit.
Korábban
„Az arámi az egyik őshonos nyelv, de sokan azok közül, akik még beszélik, írni már nem tudnak" - mondja Gada Sarbit, aki arámi nyelvű képzésen veszt részt, hogy tanítónő legyen, és továbbadja a nyelvet a következő nemzedéknek.
Az arámi sémi nyelv, amelyet a Közel-Keleten, az úgynevezett termékeny félhold térségében beszéltek. (Az övezet egy félhold alakú területe, amely eredetileg Mezopotámiát és Kánaánt foglalta magában, de később hozzáértették a Nílus-völgyet, azaz az ókori Egyiptomot is.) A görög és a római birodalom, majd az arab hódítás időszakában is őshonos nyelv maradt.
A maalúlaiak által büszkén Krisztus nyelveként emlegetett arámi mára beszélt formában fennmaradt dialektussá vált, amelyet időtlen idők óta szóban hagyományoznak egymásra a nemzedékek. Becslések szerint közel 60 ezer szíriai beszéli, közöttük tízezren Maalúlában élnek. A televízió megjelenésével, a közlekedési eszközök fejlődésével, a munkahelyeknek és a piacoknak a nagyvárosokban történt koncentrálódásával a maalúlai fiatalok is sorra elhagyják szülővárosukat, hogy a nagyobb településeken próbáljanak szerencsét. Ott már ritkábban beszélnek arámiul. Többen Libanonba vagy Amerikába emigrálnak.
A nyelv megtestesítette kulturális örökség megőrzése érdekében Basár al-Aszad szíriai államfő elrendelte olyan intézetek megnyitását, amelyekben arámit oktatnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 12:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap