A vízügyi örökség reneszánsza
2009. június 7. 14:21
Megújult formában látható péntek óta a Szekszárd melletti Lankócon a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (KKVI) kiállítóhelye, amelyet a környezetvédelmi világnaphoz kapcsolódva tettek vonzóbbá a Gemencet járó turisták számára.
Korábban
A lankóci árvízvédelmi töltés mellett lévő, egykori gépészlakásban elhelyezett gyűjtemény bemutatja a vízügyben dolgozók és a foki gazdálkodás használati tárgyait, valamint régi térképeket, köztük egy Mária Terézia korabeli részletet, és az 1965-ös árvíz emlékeit.
A kiállítóhely szabadtéri részén tábori kovácstűzhely, régi szivattyúk, zsilipek láthatók. Ipartörténeti érdekesség a közel egy évszázada, 1915 és 1922 között épített szivattyútelep, ahol még ma is az eredeti, működőképes Ganz-Danubius gyártmányú szivattyúk tekinthetők meg.
Csonki István, a szervezet igazgatója arról számolt be, hogy a vízügyi igazgatóság 2008-ban A műszaki örökség reneszánsza című pályázatával nyerte el a kulturális minisztérium másfél millió forintos támogatását, amelyet a KKVI 750 ezer forinttal egészített ki. Ebből a pénzből felújították a kiállítás belső tereit, a tablókat, tárlókat, restaurálta a kiállítási tárgyakat, fényképeket.
A vízügytörténeti kiállítás előzetes bejelentkezés után térítésmentesen látogatható.
További információ, jelentkezés
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap