Mégsem riogattak akasztott emberekkel a Vadnyugaton

Torrez az Associated Press-nek adott nyilatkozatában elmondta, hogy gyerekkorában őt is riogatták olyan fákkal, amelyekre a helyi legendák szerint embereket akasztottak, majd azok holttestei napokig szolgálták a megfélemlítést - később azonban kutatásai során rájött, hogy ilyen fák nem nagyon léteztek a térségben. A vizsgálat eredményeit a történész nemrég megjelent, Myth of the Hanging Tree című könyvében tette közzé.

A könyv keletkezése kapcsán megtudhattuk, hogy Torrezt 1987 és 2000 között gyakran keresték meg kutatók az 1912, Új-Mexikónak az Egyesült Államok tagállamává válása előtti akasztásokkal és a lincselésekkel kapcsolatban. Az ennek kapcsán elvégzett kutatások azonban cáfolták a mítoszt: az államban ugyanis nem folytak hasonló kegyetlnekedések.

A vizsgálatok felfedték a valós kivégzések számarányát: 1849-1923 között 71 embert, köztük egy nőt akasztottak fel, ezen törvényes gyakorlatnak 1929-ben lett vége, amikor a kivégzőeszközt villamosszékre változtatták. A könyv emellett 1852 és 1928 közötti periódusból 125 lincselést is ismertet, ám a szakértő szerint ezen lista még messze nem teljes. Ezen felül egy tucatnyi olyan esetről is tudunk, amelyet azonban nem lehetett tudományosan is megerősíteni.

Torrez szerint ráadásul az akasztások és lincselések során ritkán használtak hasonló fákat: a legtöbbször lámpa- vagy távíróoszlopokra, illetve akasztófákra húzták fel az elítélteket vagy áldozatokat. A leginkább meglepő ezen esetek kegyetlensége volt: Thomas "Black Jack" Ketchumot például, akit vonatrablásért ítéltek el, nem sikerült felakasztani, mert nem fulladt meg, így levették a kötélről, majd lefejezték. A kivégzés nem sikerült William Wilson esetében sem, akit 1875-ben élve temettek el.

A western-történetekben gyakori hóhér alakja, aki városról városra járt, hogy kivégezze a bűnözőket, szintén csak egy városi legenda lehet - véli Torrez. 63 év alatt ugyanis csak 51 kivégzés történt, ami nem jelenthetett túl jó megélhetést egy hasonló szakma számára.

A könyvből arra is fény derül, hogy bár a tömegek szerettek kijárni a kivégzésekre, a hatóságok ennek nem örültek, és sokszor paravánokkal takarták el az akasztófákat. Így volt ez egy estanciai esetben is, amikor azonban a lenyugvó nap fénye úgy világította át a vásznat, hogy a nézők mintegy árnyjátékként nézhették végig a kivégzést.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

9 945 ft 8 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés

• Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
• Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
• 10 tény az Oszmán Birodalomról
• Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
• Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
• A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
• Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
• Előkerültek a mohácsi csata maradványai
• Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején