Az ördög kötele
2003. május 13. 12:40
Habár manapság a nyugati demokráciák igyekeznek még az emlékét is a szőnyeg alá söpörni a hússzaggató emléknek, Alan Krell ausztráliai művészettörténész és Oliver Razac párizsi filozófus is a szögesdrót kultúrhistóriájáról publikálta legújabb munkáját.
„Erősebb, mint a whiskey, és olcsóbb, mint a levegő”
Razac könyve a szögesdrót történetéből három dolgot emel ki: a vadnyugatot, az első világháborút és a náci táborokat 1933-45-ig. A párizsi filozófus szerint 1945-re a szögesdrót már kezdett idejétmúlttá válni – de a két világháború és a náci koncentrációs táborok „az elnyomás univerzális szimbólumává” tették.
Krell a dél-afrikai búr háborút emeli ki, ahol Kitchener tábornok elsőként kerített el foglyokat szögesdróttal – jelen esetben holland telepeseket. Mégis a nyugati és a keleti fronton, a tüzérségi vonalak mentén jutott hatalomra az eredetileg mezőgazdasági eszközként használt szögesdrót – a bekerítés és az emberiség elpusztításának szimbólumaként.
De mi történt előtte? 1874-ben egy illinois-i farmer, Joseph Glidden szabadalmaztatott egy olyan találmányt, amelyet úgy reklámozott, hogy „erősebb, mint a Whiskey, és olcsóbb, mint a levegő”. Találmányával, a szögesdróttal a farmerek úgy is bekeríthették földjeiket, hogy nem volt szükséges a kincset érő fákat felhasználniuk. Sőt, a préri farmerei úgy termeszthettek gabonát, hogy a kóborló, legelésző marháktól biztonságban tudhatták a termést, de az állattenyésztés szempontjából sem volt mindegy, hogy az állomány közé keveredik-e egy-egy kóbor állat, rontva ezzel a csorda eredeti génállományát.
A bekerítés politikai cselekvés, ahogyan a párizsi filozófus Oliver Razac mondja: kijelölése a saját tulajdonnak, amely a föld hatékonyabbá tételéhez nyújt segítséget, és a szociális különbségeket teszi jól láthatóvá.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap