Visszakapja tulajdonosa az államosított kastélyt
2008. október 13. 17:09 MTI
A cseh állam köteles visszaadni eredeti tulajdonosának a Prága melletti Kolodejében álló barokk kastélyt, amelyet az ötvenes évek óta a kormány használ. A prágai fellebbviteli bíróság hétfőn megerősítette az elsőfokú testület ezen értelmű döntését.
Korábban
Az első fokon eljáró bíróság januárban elutasította a kormány fellebbezését az ellen, a tavaly nyáron hozott döntés ellen, amellyel elrendelték a kastély visszaadását. A fellebbviteli bíróság szerint is bizonyítható, hogy a hatóságok fél évszázaddal ezelőtt visszaéltek a Benes-dekrétumokkal. "A kastélyt valószínűleg múzeummá alakítjuk át, hogy látogatható legyen" - mondta újságíróknak a döntés után Vítezslav Kumpera, az egykori tulajdonosok leszármazottja.
A nevezetes kastélyt, amely az elmúlt évtizedek folyamán számos fontos politikai esemény színhelye volt, a Benes-dekrétumok alapján vették el a II. világháború után az akkori tulajdonostól, Antonín Kumperától. A volt tulajdonos unokája, Vítezslav Kumpera több mint másfél évtizede követeli visszaadását, eddig sikertelenül. Bár a földhivatal már tavaly olyan döntést hozott az eredeti tulajdonos leszármazottai által előterjesztett új dokumentumok alapján, hogy a kastély visszajár a Kumpera családnak, amelytől 1948-ban elvették a hozzá tartozó gazdasági épületekkel és kiterjedt parkkal együtt, a kormány bírósági úton megtámadta a döntést, és nem akarta átadni a vitatott ingatlant.
A hatályos jogszabályok szerint Csehországban érinthetetlen a Benes-dekrétumok által államosított vagyon. A Kumpera család ügyvédei azonban évek óta azt állítják, hogy ebben az esetben visszaéltek a korabeli hatóságok a dekrétumokkal. Két évvel ezelőtt sikerült felkutatniuk egy jegyzőkönyvet, amely egy 1948. november 17-i titkos megbeszélésről számol be. Az akkori igazságügyi miniszter, a pénzügyminiszter és a kastély állami kezelője közösen megállapította ezen a találkozón, hogy bár erre az ingatlanra nem vonatkozik a dekrétum, mégis el kell kobozni, mert az államnak "tervei vannak vele". A bíróság és a telekkönyvi hivatal e bizonyíték alapján visszaadta tavaly a kastélyt az eredeti tulajdonos unokájának.
Az utolsó tulajdonos, Antonín Kumpera - a harmincas években a Walter fegyvergyár igazgatója - a II. világháború előtt vette meg a kastélyt. A csehszlovák belügyminiszter már 1947-ben kiköltöztette onnan, s az állambiztonsági hivatal vette használatba az épületet. Az ötvenes évek elején börtön is működött benne. A kormány 1955-ben vette át az értékes ingatlant, s a felújítás után hivatalos állami rendezvényekre, valamint fontos tanácskozásokra használta. Az épület olykor üdülőként is szolgált a legfelsőbb állami vezetők számára, még a rendszerváltás utáni években is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap