Műcsarnok háborús bunkerben
2008. május 6. 08:00
A berlini kormányzati negyedben Christian Boros műgyűjtő a második világháború egyik utolsó bunkerében mutatja be júniustól kortárs alkotásokból álló magángyűjteményét.
Korábban
A bunker még néhány évvel ezelőtt Németország egyik legtekintélyesebb technoklubjának adott helyet. A "kudarc jelképének" - ahogyan Boros a harmadik birodalomból fennmaradt óvóhelyet elnevezte - átépítése után háromezer négyzetméter nagyságú kiállítási terület létesült, amelyen eddig nyolcvan szobrot, fotót és berendezési tárgyakat állítottak ki, köztük egy óriási, hangtalanul ingázó harangot (Kris Martin) és egy hatalmas üvegautót (Olafur Eliassan). Boros szerint a művészek maguk "hódították meg" és alakították ki a helyiségeket.
Boros gyűjteménye mintegy ötszáz alkotásból áll. "Olyan művészeti tárgyakat gyűjtök, amelyeket nem értek" - mondta és hozzátette, hogy a dekoratív művészet nem érdekli. Tizenkilenc éves volt, amikor az első Beuys-művet megvette, amely még ma is tulajdonában van.
A Friedrichstrassei pályaudvartól nem messze található archaikusnak tűnő betonkolosszust a második világháború után a Vörös Hadsereg előbb hadifoglyok elszállásolására, majd déligyümölcs raktározására használta. A kilencvenes években szexpartik színhelye volt. Boros semmit nem akar rajta megszépíteni, és azt tartja, hogy az "épületnek ezután is gondolkodásra kell késztetnie".
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- A háborús károkat szenvedett Belgium nem volt jó választás az olimpia megszervezésére
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Csaláshoz folyamodott a görög maratonista az első újkori olimpián
- Minden idők legjobb góllövői között tartjuk számon Zsengellér Gyulát
- A főváros egyik első gőzfürdője állt a Komjádi Sportuszoda helyén
- Többször alakította önmagát a filmvásznon Papp Laci
- A spanyol klub, amiben Puskás főnixszé válhatott
- Már gyerekkorában autóversenyző akart lenni a Forma-1 legendája
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.