2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Összevesztek a borostyánszoba kutatói

2008. március 4. 16:00

Abbamaradt a két tonna náci aranyat és a borostyánszobát rejtő titokzatos barlang feltárása: a projektben résztvevő kincsvadászok ugyanis összevesztek a kutatás mikéntjén.

Ez így, ebben a formában
nem kerülhet elő

Nemrég számoltunk be arról, hogy hamarosan előkerülhet a világ nyolcadik csodájaként is emlegetett borostyánszoba. A kutatás egyik résztvevőjének apja ugyanis a világháborúban a Luftwaffénak dolgozva jegyezte le, hogy azt Deutschneudorf mellett temethették el.

Kezdetben a helyi polgármester is lelkesedett az akció iránt, és nemrég elkezdődtek az ásási munkálatok. Azok azonban a bombáktól és csapdáktól való félelem miatt eddig igen lassan haladtak, és ma kutatás vezetőinek sikerült összeveszni azon, hogy hol és milyen mélységben érdemes ásni, így a polgármester megvonta az engedélyt a helyszínen dolgozó munkásoktól.

Ha ez nem lenne elég, a szenzációs bejelentés hírére amatőr kutatók és újságírók tucatjai, több száz ember özönlötte el a környékbeli településeket, és most mindannyian a legendás kincs keresésével foglalkoznak.

A kincsvadászok optimizmusára lehangolóan hathat az is, hogy Mihail Pjotrovszki, az Ermitázs igazgatója is hallatta hangját az ügyben, aki szerint a kutatók nagyon csalódottak lehetnek majd, ugyanis a megmunkált borostyán nem viseli túl jól, ha egy hasonló barlangban tárolják. Szerinte a borostyánszobát valószínűleg sosem találják meg, és ez csak egy igen hatásos PR-akció lehet.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár