Illésfalvi Péter

A Délvidék megszállása 1941-ben

„Honvédsereg virágra lép…” Vagy gyalogsági aknára. Mert a m. kir. Honvédség 1941 áprilisi délvidéki hadművelete közel sem volt olyan virágesővel kísért diadalmenet, ahogyan azt a Hadfy Hermann híradó-csapatbeli őrnagy által írt korabeli katonainduló szövege hirdette, vagy amilyen valóban volt az 1938-as felvidéki és az 1940-es erdélyi bevonulás.

Az előző három területgyarapításból kettő olasz-német döntőbírósági határozat értelmében zajlott le békés hadműveletként, Kárpátalja megszállását pedig néhány napos hadjárat keretében hajtották végre a megszűnő Csehszlovákia, a megalakuló „önálló” Szlovákia és az idei-óráig létezett, senki által el nem ismert, Volosin-féle Kárpátukrajna fegyveres erőivel szemben. A saját bajait is orvosolni képtelen Nyugat-Európa nagyjai ügyet sem vetettek az öreg kontinens e látóhatáron túli, elmaradott szegletében zajló provinciális civakodásokra.

Mégsem örök barátság

1940 késő őszére azonban gyökeresen megváltozott a külpolitikai helyzet, elsősorban a mindig is Európa neuralgikus részének számító Balkánon. Különösen is felforrósodni látszott a levegő, miután október 28-án az olasz haderő mintegy 150 ezer katonája az 1939-ben birtokba vett Albánia területéről támadásra lendült Görögország ellen. A hadműveletet a Német Birodalommal történő előzetes egyeztetés nélkül indították meg, noha arra Berlin – kivált a háromhatalmi egyezmény megkötése óta – joggal számíthatott volna.

Mivel a görögök a hegyek között az első naptól kezdve szívós ellenállást fejtettek ki, az olasz támadás hamar megrekedt. Ezért Hitler már november 12-én utasítást adott az OKH-nak (Oberkommando des Heeres = Szárazföldi Haderő Főparancsnoksága) egy Bulgária területéről indítandó, Görögország ellen irányuló hadművelet terveinek kidolgozására.

Köztudomású, hogy a német vezérkar ekkor már javában dolgozott a Szovjetunió elleni Barbarossa-terv részletein. Érthető tehát, hogy a Führer – kiváltképp Délkelet-Európában – biztos hátországot akart csapatai mögött tudni, mire azok megindulnak Moszkva felé. Románia, majd a háromhatalmi egyezményhez történt csatlakozása után Bulgária is szilárdan állt német szövetségese mellett, de a délszláv királyság álláspontja még kérdéses volt.

Ha már Hellász fiait nem lehetett politikai úton a tengely mellé állítani, a Führer megpróbálta ezt megtenni Jugoszláviával, már csak azért is, hogy Görögország kikapcsolása minél gördülékenyebben történhessen meg. Hosszas tárgyalást követően 1941. március 25-én Bécsben Dragiša Cvetković miniszterelnök – Pál régensherceg jóváhagyásával – titokban aláírta a már többször említett háromhatalmi egyezményt.

A németek azonban nem sokáig élvezhették a diplomáciai sikert, hiszen nem egészen két nap múlva, a március 27-ére virradó hajnalon a jugoszláv tisztikar egy csoportja Belgrádban megbuktatta a Cvetković-kormányt. A trónra emelt ifjú II. Péter király és az új miniszterelnök, Dušan Simović hadseregtábornok elzárkózott a tengelyhatalmakhoz történő csatlakozástól, csupán megnemtámadási egyezmény megkötésére volt hajlandó a III. Birodalommal.

A teljes cikk a 2011 NYáR számunkban olvasható.

Rendelje meg a kiadványt!
megrendelem a számot
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. tavaszi száma