Kártérítést követelnek a norvég államtól a Lebensbornok
2007. március 9. 11:00
A program több mint 150 norvégiai leszármazottja arra hivatkozva követel kártérítést, hogy egész életükben hátrányos megkülönböztetésnek voltak kitéve.
Korábban
Heinrich Himmler, az SS birodalmi vezetője kezdeményezte a szóban forgó programot, amelynek az volt a meghirdetett célja, hogy növekedjék a születési arány az úgynevezett árják körében, s ezzel biztosítva legyen "az északi faj túlsúlya". A német nemzetiszocializmus ideológusai "fajilag tisztának" tekintették a norvégokat, és szorgalmazták a skandináv ország náci megszállása alatt a német katonák és a norvég nők közti nemi kapcsolatokat.
Az ilyen kapcsolatokból 12 ezer gyermek született Norvégiában. A programban érintett norvég anyák névtelenül szülhették meg gyerekeiket, akiket azután a program jegyében létesített állami "Lebensborn-otthonokban" helyeztek el és gondoztak. Ilyen "fajhigiéniát szolgáló" titkos náci "bébifarmok" Németországban is működtek, és Norvégián kívül előfordultak néhány más megszállt európai országban is.
A norvég parlament (storting) 2002-ben határozatot hozott ugyan arról, hogy 20 és 200 ezer korona közti kártérítést kell fizetni az ügy szenvedő alanyainak az elszenvedett hátrányok mértékében, de a felperesek nem elégedettek ezzel. Egyrészt azt akarják, hogy legalább 50 ezer korona legyen a kártérítés minimális összege, másrészt pedig azt, hogy a norvég hatóságok bontsák le a kártérítési összegek megítélését és kiosztását hátráltató bürokratikus akadályokat.
Még nem ismeretes, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága egyáltalán kíván-e foglalkozni az üggyel, és ennek eldöntése is belekerülhet néhány hónapba.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap