Egyiptom tiltakozik az új világcsodák szavazása ellen
2007. január 29. 10:15
Noha a világ hét új csodájáról voksoló 24 és fél millió ember eddig is minden idők hét világcsodája közé sorolta a gízai piramisokat, Egyiptomban jeges fogadtatás várta a versenyt kezdeményező Bernard Webert.
Korábban
Bernard Weber, aki valaha Federico Fellini, a néhai olasz filmrendező asszisztense volt, 2000-ben javasolta, hogy válasszák ki azt a hét világcsodát, amelyet ma tekinthet annak a világ - az ókori világ hét csodájának mintájára. A szavazást a new7wonders.com címen bonyolítják (eddig 24,5 millió voks érkezett), és a szervezők szerint ez az első globális szavazás a "kulturális sokféleség" jegyében. Az internetes voksolásról szóló elismervény 2 dollárba (380 forint) kerül, illetve ennyit ér az SMS révén történő állásfoglalás is.
Az ókori világ hét csodája közül Szemirámisz babiloni függőkertje, Zeusz olümposzi szobra (Pheidiász műve), a rodoszi Kolosszus, az epheszoszi Artemisz-templom, a halikarnasszoszi mauzóleum és az alexandriai világítótorony elpusztult, csak a gízai Nagy-piramis maradt meg - és be is jutott a döntőbe: az eredeti 77 közül egy éve megmaradt 21 új világcsoda közé. Weber azt mondja, gondolt arra, hogy kihagyja a választásra felajánlott csodák közül, de ettől eltekintett, mert "az internetezők úgyis megjelölték volna a piramist".
A 21-es finalista mezőnyben, amelyről a Federico Mayor volt UNESCO-főtitkár vezette zsűri döntött egy éve, szerepel többek között a párizsi Eiffel-torony, a kínai Nagy Fal, a New York-i Szabadság-szobor, az agrai Tádzs Mahal, a római Colosseum, az athéni Akropolisz, a perui Macchu Picchu és a sydney-i operaház.
Webert eddig a csodák országaiban mindenütt melegen köszöntötték, legfeljebb Párizsban fogadták kissé hűvösen blogjának azt az észrevételét, hogy az Eiffel-torony liftje "a toronyban termelődő szemét szállítására is szolgál", Németországban pedig vitát keltett a Neuschwanstein kastély kijelölése: szemére vetették, hogy Bajorország "őrült királyának, II. Lajosnak" a palotájáról van szó.
Az egyiptomi felháborodáshoz azonban semmi eddigi nem volt fogható. Szájjed al-Naggar, az al-Akbar című központi lap publicistája például egyszerűen "Egyiptom és az egyiptomi civilizáció elleni összeesküvésnek" minősítette a "világ hét új csodájának" kijelölését.
A hét új világcsodát, illetve az arról szóló internetes szavazás végeredményét Lisszabonban jelentik be, 2007. július 7-én.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap