Az ördög meséli el Hitler gyerekkorát
2007. január 9. 10:15
Norman Mailer, aki számtalan történelmi alakról írt, úgy döntött, hogy a 20. század "abszolút főszereplőjét", Adolf Hitlert teszi új regényének központi alakjává. A mű hamarosan magyarul is olvasható lesz.
Korábban
A Sátán legfontosabb kliense volt
Elmondása szerint a Hitler-jelenség már gyerekkora óta foglalkoztatta. Kilencéves volt, amikor anyja, aki nagyon intelligens volt, tudta, hogy Hitler démon és megöli a zsidókat. "Ha valaki zsidó, mint én, nem tudja ezt soha elfelejteni, mint ahogy egy afro-amerikai sem tudja egy pillanatra sem elfelejteni, hogy fekete. Hitler előtt a zsidók a politika és a gondolkodás élvonalában álltak, nyíltak és érdeklődők voltak. Hitler nagyon sokunkban kasztrálta a kreatív gondolkodás képességét és egyszerű robotokká váltunk, akik alárendelik létüket egyetlen kérdésnek. Jó-e ez vagy az a zsidóknak, vagy nem. Ez a zsidó lélek és gondolkodás halála és a nácizmus által okozott károk még ma is hatnak" - magyarázta.
Mailer azért választotta könyve témájául Hitler életének első 15 évét, mert a gyökerei érdekelték és meg van győződve arról, hogy rejtélyének megvilágításához a gyermekkorából kell kiindulni. Ha lesz még ideje, megírja a felnőtt Hitlert is. "Mint író, óriási felelősséget érzek, hogy megpróbáljam megérteni őt, mint embert, mert ő az emberi lény korlátairól alkotott fogalmainkat rendíti meg, elképzelhetetlen, felfoghatatlan."
A könyv, véleménye szerint, nem szenzációhajhász, de nem is egyszerű vagy unalmas, mivel az ördögnek, aki elmeséli, számtalan akadállyal és problémával kell szembenéznie, hisz "Isten és angyalai éjjel-nappal dolgoznak és keményen szurkálják a Sátán segítőit." De a Sátán sohasem beszél Hitlerről, mint kiválasztottról, mindig csak mint "legfontosabb klienséről" - szögezte le. Arra a kérdésre, hogy a végén ki győz, így válaszolt: "Ki tudja, a végén Isten is kudarcot vallhat. A középkorban csak két erő létezett: Isten és az ördög. Ma, hála a technológiának, az ember is hozzájuk hasonló erőt érez magában és a háború is hármasban folyik."
Ma nincsenek új Hitlerek, mivel Hitler kivétel volt - mondja az író. És állandó párhuzamba állítása Szaddám Huszeinnel "az iraki háború őrületének szánalmat keltő jele. Szaddám szörnyeteg volt, de nem egy másik Hitler".
A regényben Mailer ragaszkodott a történelmi tényekhez, nincs benne semmi kitalált, bár úgy véli, az olvasók sok friss anyagot találnak benne. "Lehet, hogy sérteni fog valakiket, ezt a kockázatot vállaltam, de nem hiszem, hogy a Vatikán tiltakozni fog, mert nem támadom a katolikus teológiát" - tette hozzá. A mű az Ulpius Ház Kiadó kínálatában jelenik meg magyarul, január 23-án.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2010
- Az igazi Trebitsch
- Magyarországi gyász Sztálinért: "Meghalt mélységes megrendelésre"
- Romkert: egy Vas megyei kastély kálváriája
- Két magyar motoros kalandjai a Föld körül
- A kannibál gróf kalandjai
- Március 15. vagy április 11.? Egy nemzeti ünnep viszontagságai
- Hidegre tett konfliktus: harc az Antarktiszért
- Hogyan vált a házastársi erőszak bűncselekménnyé?
- A heraldikai káposzta története Ambrus Lajos tolmácsolásában
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap