2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A legszebbek között a zágrábi székesegyház

2007. január 9. 09:30

A zágrábi székesegyház bekerült a világ száz legszebb műemléke közé - mondta el a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviselője az MTI-nek, egy művészeti kiadványra utalva.

Marin Skenderovic közölte, hogy a Libs spanyol kiadó művészettörténészek segítségével állította össze a legszebb műemlékeket bemutatót kötetet, amely várhatólag szeptemberben jelenik meg.

A zágrábi katedrális 1217-ben épült a román és a gótikus stílus közötti átmeneti időben. A székesegyház megépítését az tette lehetővé, hogy I. (Szent) László, aki Ilona horvát királyné bátyja volt, 1094-ben megalapította a zágrábi püspökséget. A kincstárban ma is őrzik I. László palástját. A templomot a tatárdúlás után gótikus stílusban újjáépítették, a 16. században pedig falakkal és bástyákkal erősítették meg.

Az 1880-as földrengésben a székesegyház súlyosan megrongálódott. A renoválás után két neogótikus toronnyal és magas tetőszerkezettel gazdagodott, ma is ebben a formában ismeri a közönség.

A székesegyházra ezekben a napokban installálják azt a modern díszkivilágítást, amelyet Youri Agabekov, a Vatikán és a párizsi Louvre fényeinek látványtervezője álmodott meg - tette hozzá a horvát idegenforgalmi képviselő.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár