Feltárták az őskori Trevi-kutat
2006. december 18. 11:45
Materialistáknak, "istenteleneknek" hitték eddig azokat az embereket, akik i.e. 1600 és 1200 között a Pó-síkság hordalékkal feltöltött területein virágzó mezőgazdaságot teremtettek.
Korábban
A hatalmas, téglalap alakú medencét agyagba vájták és fával bélelték ki a hajdani építők, akik magas fokú mesterségbeli tudással rendelkezhettek. Finom, fényezett kerámia vázák, egymásba helyezett csészehalmok, nyilvánvalóan szimbolikus funkciót betöltő miniatűr kerámia állatok vannak a leletek között, valamint rengeteg fehér kvarckő, amelyet talán úgy dobtak a medencébe, mint ma a turisták a pénzérméket a római Trevi-kútba.
Az állati maradványok kizárólag koponyacsontokból és szarvakból állnak, ezért semmi esetre sem lehetnek ételmaradvánok. A régészek ezen kívül még különlegesen jól konzervált fatárgyakat, sok kosarat és három ekét találtak.
A szakemberek meglepő és egyedi leletnek tartják a medencét. Úgy értékelik, hogy hosszú ideig tele lehetett vízzel, majd lassan feltöltődött földdel, és ez a föld végül betemette a tárgyakat. Majd a forrás, amely táplálta, valószínűleg elapadt, talán annak a nagy szárazságnak a következtében, amely hozzájárult a cölöptelepülések eltűnéséhez. A föld a medencében azonban tovább is halmozódott, de megmaradt benne a nedvesség, így konzerválódott minden, ami fából készült.
A medencéből a tervek szerint múzeum lesz, emlékeztetőül arra, hogy 3500 évvel ezelőtt Emiliának ebben a sarkában élők mégsem voltak "istentelenek".
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap