Rekonstruálják a kőkori gazdálkodók mindennapjait
2006. november 27. 11:45
A szakemberek az osztrák Tudományos Alap (FWF) támogatásával végzett interdiszciplináris kutatási projekt keretében két kőkori település alapos vizsgálatát végzik majd el.
Korábban
Rekonstruált ház terve, Mold |
A mostani projekt ezen szeretne változtatni, így a kutatók a korai gazdálkodók mindennapi életéről két mezőgazdasági település vizsgálatával szeretnének részletes képet kapni. A következő két év során a Dr. Eva Lenneis, a Bécsi Egyetem docense által vezetett kutatócsoport minden állati csontot, növényi maradványt, edényt és kőeszözt megvizsgál.
Ez a hatalmas munka számos kérdés tisztázását teszi lehetővé. "Nem csak az a célunk, hogy feltárjuk a földművelés jelentőségét a növényi gyűjtögetéssel szemben, vagy megtudjuk, milyen háziasított állatot tartottak. Az is érdekel minket, milyen főbb gazdasági intézmények léteztek, és milyen volt a kapcsolat a két település között és a településeken belül" - magyarázza Dr. Lenneis. Ez olyan, mint egy régészeti kirakós játék: ha a darabokat összerakjuk, akkor az egyes eredményekből általános képet kapunk a kőkorszaki emberek mindennapi gazdálkodásáról.
A vizsgálat tárgya Mold és Rosenburg - két egymáshoz közel fekvő település Alsó-Ausztriában. Mold négy hektáros területén talált leletek különösen jó minőségűek. Ilyen az eddig talált 60 kilónyi jó állapotban megmaradt állati csont és egy Ausztriában egyedülálló, és Európában is ritkaságnak számító, szokatlan méretű lakóhely. Rosenburg az előzetes vizsgálatok szerint meglehetősen szokatlan település volt: nagy mennyiségű ismeretlen eredetű árok és egy erdős terület közepén található különös kultikus hely határolta.
Mold és Rosenburg összehasonlítása több izgalmas felfedezésre is lehetőséget ad, ám a csak régészeti vagy csak történészi megközelítés szóba sem jöhet. A két település pontos korát radiokarbon vizsgálattal állapítják majd meg, ezen kívül botanikusok és zoológusok is részt vesznek az első földművesek életének feltárásában. "Jelenleg állati csontokat és növényi maradványokat gyűjtünk és vizsgálunk. Az edényekről készült képek bekerültek egy adatbázisba, az építmények alaprajzát digitalizáltuk, így a következőkben számítógéppel elemezhetjük őket" - magyarázza Dr. Lenneis.
Az első vizsgálatok befejezése után hamarosan meglesznek az első eredmények is. A teljes projekt 2008 nyaráig tart, és elsőként enged betekintést az Ausztria területén élt kőkorszaki földművesek mindennapi életébe. Az ilyen jellegű kutatások igen ritkák Európában: az FWF projekt megpróbálja megválaszolni az eddigi kutatások során nyitva maradt kérdéseket, és bepillantást nyújt a mai gazdálkodók számára elődeik életébe.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 20:20
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait 18:05
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit 14:20
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál 13:20
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap