Az 1956-os forradalom válságba sodorta az angol kommunistákat
2006. október 24. 15:00
Barátságok és házasságok mentek tönkre
A párt lapja, a Daily Worker szerkesztőségében zajló folyamatok ugyanakkor tükrözték, egyben erősítették is a válságot. A lap gondjait egyértelműen jelezte, hogy amikor a lengyelországi Poznanban zavargások törtek ki, az újság első kiadásának főcíme még azt hirdette, hogy `A poznani lázadókat gyilkosságra képezték ki`, az ugyanaznapi későbbi kiadások főcíme szerint azonban `A poznani munkások sérelmeik miatt emeltek szót`. Johnnie Campbell, a Daily Worker főszerkesztője Magyarországra küldte a lap egyik riporterét, Peter Fryert. Fryertől maga Gollan, a BKP főtitkára is azt várta volna, hogy megcáfolja azokat a beszámolókat, amelyek magyarokra tüzelő orosz tankokról szóltak.Fryer azonban a BKP azon elemzésével került homlokegyenest szembe, amely szerint Magyarországon `fasiszta-reakciós` kísérlet történik a szocializmus megsemmisítésére és a kapitalizmus helyreállítására. Három tudósítása közül kettőt kidobtak, egyet erősen átszerkesztettek. Fryer ezután távozott a kommunista párt lapjától, és később még tizenkilenc újságíró követte példáját. A kommunisták ezért 1956-ban a konzervatív The Daily Telegraphot voltak kénytelenek olvasni, hogy megtudják, mi történik, a párttagok körében pedig barátságok, sőt házasságok bomlottak fel.
A Brit Kommunista Pártot a szovjet beavatkozás után 1957 januárjáig kilencezer tagja hagyta ott, az akkori taglétszám negyede. A leghíresebb maradó Eric Hobsbawm, a marxista történész volt, akire ezért egykori párttársai közül sokan meg is orroltak. Hobsbawm is azt mondta azonban a The Guardiannek az évforduló előestéjén: ami Magyarországon történt, bizonyos értelemben `mindannak az elárulása volt, amiben addig aktívan hittünk`.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.