Az 1956-os forradalom válságba sodorta az angol kommunistákat
2006. október 24. 15:00
Alig két hónap alatt tagságának negyedét elvesztette a Brit Kommunista Párt a magyarországi szovjet beavatkozás után - írta a szombati The Guardian, amely szerint 1956 leverése még családi válságokat is okozott a párttagok között.
A szovjet tankok a Brit Kommunista Pártot is eltaposták
A brit napilap két teljes újságoldalt megtöltő, a ledöntött és krétával összefirkált Sztálin-szobor fotójával illusztrált visszaemlékezése szerint 1956. november 4-én a Brit Kommunista Párt végrehajtó bizottsága igen feszült hangulatú értekezletet tartott Londonban. A brit kormány által egyébként lehallgatott ülés kezdetén a párt új főtitkára, John Gollan mindazonáltal dacos álláspontra helyezkedett. Kijelentette: Magyarországon `az imperializmus próbálkozott újbóli térnyeréssel. Ha a lázadók győznének, az a reakció győzelme lenne, Magyarország pedig fasiszta támaszponttá válna`. Gollan szerint éppen ezért `a Vörös Hadsereg helyesen járt el, amikor beavatkozott`.
Hiteltelenné tette a parlamenti szereplést |
A vezetői értekezlet helyszínétől néhány percnyire, a Trafalgar-téren ezrek tüntettek a Szuezi-csatorna egyiptomi államosítása miatti angol-francia katonai beavatkozás ellen, "és az elvtársak is joggal tiltakozhattak volna a közel-keleti agresszió ellen, de el voltak foglalva a maguk problémáival. Tudták, hogy (Anthony) Eden (akkori brit kormányfő) válaszlépéseinek elítélése üresen kongana, amikor a Vörös Hadsereg éppen magyar munkásokat mészárol le" - áll a The Guardian szombati visszatekintésében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.