Meghal Deák Ferenc, a haza bölcse

2004. szeptember 13. 12:06

Budapesten meghal Deák Ferenc államférfi. Jómódú középbirtokos nemesi családban Söjtörön született 1803. október 17-én. Szüleit korán elvesztette, rokonoknál nevelkedett. Jogot tanult, s vizsgáit letéve Zalában vármegyei szolgálatba lépett mint tiszti ügyész, árvaszéki jegyző, majd helyettes alispán. 1833-tól a pozsonyi országgyűlésben kiemelkedő jogtudása, határozottsága, nagyszerű beszédkészsége, politikai érettsége, s erkölcsi tartása hamarosan a reformerek vezetői közé emelte. Az 1839-40-es diétán már országos tekintély övezte, társai pedig egyenesen az ellenzék vezérének ismerték el. Nagy része volt abban, hogy amnesztiát hirdettek, s fontos reformtörvényeket hoztak a gyárakról, a kereskedőkről, a hitelfeltételek javításáról. Az 1840-es években a vármegyei torzsalkodások és megrendült egészsége miatt visszavonult szűkebb pátriájába. Támogatta a védegyleti mozgalmat, s közvetített Széchenyi és Kossuth vitájában. A szabadelvű tábor összefogása érdekében 1847-ben véglegesítette az Ellenzéki Nyilatkozatot, az alakuló Ellenzéki Párt programját. Vidéki életéből az 1848-as forradalom mozdította ki: elfogadta az első felelős magyar kormányban a neki felkínált igazságügyi tárcát, melynek élén munkáját a napi feladatok elsődlegessége határozta meg: mérsékelni igyekezett Kossuthot, törvényjavaslatot dolgozott ki a jobbágyfelszabadítás továbbfejlesztésére, a béke ügyében tárgyalt Innsbruckban és Bécsben. Amikor 1848 szeptemberében Jellacic támadása miatt a kormány lemondott, Deák is távozott tisztéből, s képviselőként ténykedett tovább. Tagja volt a békeküldöttségnek, amelyet 1849. január 3-án Bicskén fogadott Windischgrätz herceg. A küldetés kudarcot vallott, s már nem tudott Kossuthék után menni Debrecenbe, ezért hazatért zalai birtokára, Kehidára. Itt vészelte át a szabadságharc bukását, az elnyomatás viszontagságos első éveit, személyes példájával hirdetve a passzív ellenállást az önkényuralom ellen. 1854-től az év nagy részében Pesten, a Vendéglő az Angol Királynéhoz szállóbeli lakása lett a találkahelye azoknak, akik tőle várták az ellenállás irányítását. A Deák által követett kivárási taktika végül meghozta gyümölcsét. Ausztria katonai megroppanása, a Bach-rendszer kudarca nyomán az 1860-as években eljött az aktív ellenállás ideje. Deák az országgyűlésben 1861-től a Felirati Párt vezéralakjaként követelte az 1848-as törvények helyreállítását. Felismerte viszont, hogy egyedül a Béccsel való kiegyezés a járható út, s ennek adott hangot később a Pesti Naplóban 1865. április 15-én megjelent ún. húsvéti cikkében. Magyar részről ő vezette a tárgyalásokat, melyek eredményeként az 1867-es kiegyezés Magyarországnak legalább a belkormányzati önállóságát visszaszerezte. Érdemeiért kezdték mind többen `a haza bölcsének` nevezni. Az Osztrák-Magyar Monarchia új rendszerében már nem vállalt semmilyen hivatalos megbízatást, inkább a háttérből figyelte a fejleményeket. Számos író, költő, így Arany János, Kemény Zsigmond és Gyulai Pál is a barátja volt, s részben így alakult ki az ún. irodalmi Deák-párt. Családot nem alapított, Vörösmarty árváit fogadta gyermekeivé. 1839-ben az MTA tiszteleti tagjává választották.