Az első modern katasztrófa: Lisszabon elpusztulása
2005. október 31. 10:17
Korábban
Erőszakos rendülések Komáromban 1763-65
Az eseményeket a komáromi elöljáróság jelentésben hozta a Helytartótanács tudomására. A föld megnyílott a Vág-Dunánál, mély szakadékok azonban nem keletkeztek. Kénes szagú víz tört elő, amelyhez kék színű lángok s különböző színű föveny társultak. A rengések következtében Komárom városában 63-an haltak meg, 102 fő sebesült meg. A viszonylag magas szám oka a híres vásárban keresendő, mivel a Szent Péter és Pál napján tartott sokadalom június 29-ére esett. Emiatt sokan tartózkodtak a településen. Az anyagi kár is jelentős volt: 7 templom, 279 ház dőlt össze, s további 785 megrongálódott.
Károsodott épületek |
A természeti csapás még sokáig élt a köztudatban. Jókai Mór Az elátkozott család című regényében egy egész fejezetet szentelt ennek: "Egyszerre megrázkódott a föld az ő terhei alatt. Nem mondta senkinek: "Legyetek ébren!", nem külde mennydörgést, vakító villámot, csak egy mozdulattal tudtul adá, hogy él. Hogy ébredt fel mindenki egyszerre legédesebb álmából, hogy rohantak ki csöndes házaikból az emberek! Öltözetlen, készületlen, csak ahogy ágyaikból felszöktek: hogy feledték házaik ajtait nyitva, és rohantak a piacokra, és kérdezték egymástól: "Mi történt?" Óh, irgalmas isten, ki tudna erre felelni?" [Jókai Mór: Az elátkozott család (1858). Budapest, 1963. 7.o.]
A komáromi földrengésre vonatkozó további irodalom: Fülöp Éva: "Mi lettél Komárom, mi történt tevéled..." Újabb adatok az 1765. évi komáromi földrengésről. Limes, 1997. 93-108. |
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A húsvéti felkelés az első lépést jelentette az ír függetlenség felé
- Keserűen vette tudomásul a Szerbia elleni ultimátumot Tisza István
- Már a franciák is próbálkoztak harci gázzal az yperni támadás előtt
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.