Elsüllyed a Kurszk tengeralattjáró
2004. szeptember 13. 12:06
2000. augusztus 12-én a Barents-tengeren az ott tartott hadgyakorlat közben elsüllyedt a Kurszk orosz atommeghajtású tengeralattjáró, miután 100-150 méteres mélységben a hajótestben robbanás következett be. A mélyben rekedt a teljes, 118 fős legénység, s mindannyian életüket vesztették. A hivatalos magyarázat szerint a tragédiát az okozta, hogy az orr-részben felrobbant az egyik, valószínűleg rosszul rögzített torpedó. A vizsgálatok kizárták, hogy a Kurszk egy amerikai vagy brit tengeralattjáróval, esetleg a közelben tartózkodó Nagy Péter orosz anyahajóval ütközött össze. A vizsgálat során súlyos mulasztásokra is fény derült: nem működött például a Kurszk vészjelző bójája, amely azonnal ismertté tette volna a katasztrófa helyszínét. A tragédia rávilágított arra is, hogy Oroszországban bizonyos információkat továbbra is visszatartanak: a közvélemény csak 36 órával később értesült a hajó pusztulásáról. A roncsokat közel százmillió dolláros költséggel, 2001. október 10-én emelték ki a Barents-tengerből. Bár a hivatalos indoklások erről nem szóltak, egyértelműen a Kurszk tragédiájával összefüggésben menesztették az északi flotta gyakorlatilag teljes csúcsvezetését és a haditengerészet több magas rangú főtisztjét is. A Kurszk az egyik legkorszerűbb orosz tengeralattjáró volt. Tömege 13 900 tonna, hossza 154 méter, két atomreaktorral rendelkezett, 24 rakétát hordozhatott, s 1995 januárjában állították hadrendbe.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap