Háború utáni borzalmak a náci levéltárból
2007. június 1. 12:00
Több mint fél évszázados diplomáciai kűzdelmet követően elérhetővé tették a 17,5 millió egykori kényszermunkás iratait őrző Bad Arolsen-i archívum több millió oldalnyi, eddig kutathatatlan iratanyagának digitális másolatát. Az iratokból a világháború utáni káosz, rasszizmus nyomasztó emléke és a náci háborús bűnösök felelősségre vonásának elmaradása olvasható ki.
Korábban
Koncentrációs táborokban éltek a menekültek
A Bad Arolsenben működő International Tracing Service (ITS) őrzi a legtöbb eredeti, koncentrációs táborról íródott dokumentumot, és a világ legnagyobb, a háború utáni DP-táborokról (Displaced Persons Camp - menekültek/hontalanok tábora) szóló gyűjteményét. Archívumában 3,4 millió név található, és azt eddig csak eltűnt személyek felkutatására, illetve kárpótlási kérelmek céljából lehetett kutatni. Most azonban megnyitották a történészek számára is: a levéltárat működtető 11 tagállamot tömörítő szervezet ugyanis megállapodott abban, hogy elkezdi a digitális másolatok elküldését a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum és a jeruzsálemi Jad Vashem Intézet levéltárának.
Amikor 1945-ben a Harmadik Birodalom összeomlott, 8 millió ember vált hontalanná Európában. Több millióan a 2500 sebtében felállított DP-tábor egyikébe kerültek, mielőtt hazatelepítették őket. Az aktákból a felszabadítás feletti öröm helyett sokkal inkább a kétségbeesés, veszteség, zavar és levertség, valamint a gyakran érzéketlen katonai hatóságok képe bontakozik ki. A táborlakók többségének nem volt hova mennie, családjuk a holokauszt áldozatává vált, othonaik elpusztultak, vagy új bérlők kezébe kerültek. Palesztinába nem mehettek, mivel az angolok megtiltották a zsidó bevándorlást. "A német bánásmódnak köszönhetően az emberek bizalmatlanok voltak, és féltek a szövetséges hatóságoktól. A legtöbbjük teljes apátiába süllyedt" - írta 1945 szeptemberében az angol C.C. Allan alezredes.
Egy osztrák cukrász arról írt, milyen ellenséges légkör fogadta Bécsben, amikor hazatért: "A zsidókkal szembeni negatív légkör miatt nem kaptam munkát, és emigrálnom kellett." Végül Ausztráliában telepedett le. Sokan részletes leírást adtak kínzóikról abban a reményben, hogy felelősségre vonják őket. Az egyik lengyel zsidó egy "Batenszlajerről" írt, aki különösen kegyetlenül bánt a rabokkal. "Kiválogatott minket. Akik a kimerültségtől legyengültek, és rosszul néztek ki, azokat kivette a sorból és agyonlőtte." A lányokat több napig is magánál tartotta. "Megerőszakolta őket, majd bevitte őket az erdőbe, és lelőtte őket." Az amerikai bevándorlás sem volt egyszerű, hiszen a vízumhoz munka kellett.
A háború utáni hetekben aztán amerikai ügynökségek és önkéntesek árasztották el a táborokat, hogy adatokat gyűjtsenek a segélyezés és kivándorlás felmérésére. 1947-re nagyjából negyedmillió zsidó várt a sorsára a kelet-európai menekültekkel együtt attól félve, hogy visszatoloncolják őket az akkori szovjet zóna területére. A mintegy 850 ezer hontalanra vonatkozó kérdőíveket és nyilatkozatokat 40-50 éven keresztül senki sem nyitotta ki, mióta az utolsó DP-tábort 1953-ban bezárták. Az akták részletes leírásokat tartalmaznak a túlélőkről és az átélt szenvedésekről. A menekültek elmesélték hiábavaló küzdelmüket, hogy letelepedjenek a háború után, és reményeiket, hogy újra felépíthetik az életüket Európán kívül.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Már az ókor óta végeznek sikeres koponyaműtéteket
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd
- Súlyosan károsította a kilélegzett szén-dioxid és a mesterséges világítás a lascaux-i barlangrajzokat
- Ragadozó állatok által elejtett prédák maradványaival táplálkozhatott Samu
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- A mai napig számos kérdést vett fel Bárdossy László bűnösségének kérdése 20:20
- Mások életéért adta sajátját Salkaházi Sára 18:11
- A bölényvadászatban és az aranymosásban is jeleskedett Buffalo Bill 16:05
- Utasok millióinak az életét könnyítette meg a londoni Metropolitan Railway 15:06
- Hét híres tűzeset a történelemből 14:05
- Rendhagyó audiovizuális fesztivállal várja az érdeklődőket a Magyar Zene Háza 11:20
- A buják betegségének tartották és üldözték a leprásokat a középkorban 09:05
- Regényeivel vette fel a harcot a fasizmus terjedése ellen Karel Čapek tegnap