Megnyílnak a német holokauszt-akták

2006. április 21. 11:00

A náci múlttal való szembenézés újabb bizonyítékát jelenti a német kormány eheti bejelentése, melynek értelmében a holokauszt üldözötteire vonatkozó mintegy 50 millió dokumentum válhat kutathatóvá. Bár a döntés végrehajtásához további tíz ország beleegyezése szükséges, Washington máris a történelemtudomány győzelmeként értékelte a német határozatot.

Forrás: AP

Brigitte Zypries bejelenti
az archívum megnyitását

"A történelem az történelem, kutatásában nincs helye a személyes érzelmeknek. Nagyra értékeljük a német kormány döntését, mely egy több évtizede húzódó nemzetközi vita végére tehet pontot" - nyilatkozta Sara J. Bloomfield, a washingtoni Holokauszt Múzeum igazgatója. A helyszínen tartott konferenciát követően jelentette be Brigitte Zypries német igazságügy-miniszter, hogy a Bad Arolsenben székelő International Tracing Service levéltári anyagát a szabad kutatás szolgálatába állítják.

Ezáltal a hitleri Németország idején meghurcolt, vagy eltűnt, összesen mintegy 17 millió embert érintő 50 millió akta válhat megismerhetővé. Fény derülhet többek között arra, hogy kit milyen hivatalos indokkal küldtek börtönbe vagy koncentrációs táborba, kik voltak azok, akik együttműködtek fogvatartóikkal és kiken végeztek orvosi kísérletet.

A dokumentumokat kezelő szervezet 11 tagállamot tömörít: Németország hozzájárulásán túl az Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Nagy Britannia, Luxemburg, Belgium, Görögország, Izrael és Olaszország beleegyezése is szükséges az iratok teljes feloldásához. Az államok képviselői legközelebb május 16-án találkoznak Luxemburgban, ahol várhatóan végleges döntés születik a kérdésben.

1998 óta az akták felét már digitalizálták, előtte közel 20%-át vitték mikrofilmre. A továbbiakban azonban elengedhetetlen lesz a további digitális másolatok elkészítése, majd terjesztése. Washington reményét fejezte ki abban, hogy a világ összes Holokauszt Múzeumában elérhetőek lesznek a feltárt adatok.

Címkék
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. nyári száma