Magyar zsidókat mentett a későbbi pápa
2007. január 3. 08:11
Újonnan napvilágra került dokumentumok szerint Angelo Roncalli bíboros, a későbbi XXIII. János pápa tevékenysége messze túlment a Vatikánnak küldött figyelmeztetéseken.
Korábban
Nunciusként bírálta a pápát
Amint korábban beszámoltunk róla, a hivatalos vatikáni álláspont szerint csak 1944. októberében értesült a Szentszék a holokauszt borzalmairól. A most előkerült iratok szerint XII. Pius, aki a háború alatt ült Szent Péter trónján, nem tett meg minden tőle telhetőt zsidók millióinak lemészárlása ellen - írja a The Washington Times keddi, internetes kiadása. A visszaemlékezések, dokumentumok és levelek Roncalli bíboros egyik zsidó kapcsolatának hagyatékából kerültek elő, aki gyakran találkozott a diplomatával a Vatikán isztambuli képviseletén. Sürgető leveleket küldtek a Szentszéknek, és okmányokat hamisítottak zsidóknak, hogy elmenekülhessenek a nácik és szövetségeseik elől.
XII. Pius és Roncalli |
Roncalli tevékenysége messze túlment a Vatikánnak küldött figyelmeztetéseken. Mint Barlasz dokumentumaiból kiderül, menleveleket és hamis keresztleveleket állított ki, amelyeknek révén 12 ezer zsidó menekülhetett el Magyarországról - mondta el a Vatikán II. világháborús politikájának vezető izraeli szakértője, Jichak Minerbi.
Bár a Vatikán archívuma korábban már feloldotta a XI. Pius pápaságára vonatkozó iratanyagokat a titkosítás alól, de a szentté avatás előtt álló XII. Pius esetében ez még nem történt meg. A kérdés teljes tisztázására és hiteles dokumentumokkal történő igazolásra így még várnunk kell.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László tegnap
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary tegnap
- A brüsszeli Bartók-fesztivál szakmai előadásokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket tegnap
- Korunk kettőssége rajzolódik ki a Szépművészeti Múzeum Kitalált világok című kiállításán tegnap
- A Szent Szövetség egyesítette Európa nagyhatalmait a forradalmak ellen tegnap
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék tegnap
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke 2024.09.25.
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette 2024.09.25.