Múzeumot kap a magyar nyelv is
2006. szeptember 27. 15:00
A maga nemében egyedülálló múzeum nyílik a magyar nyelv tiszteletére a nyelvújító, Kazincy Ferenc falujában a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Széphalomban.
Korábban
Az Összefogással Tokaj Világörökségéért projekt részeként több mint 400 millió forintból valósul meg a létesítmény, amelynek részleteit hétfőn jelentették be az alapítók. A Magyar Nyelv Múzeumát a nyelvújító Kazinczy emlék mauzóleuma mellett építik meg - tudatta az MTI-vel Martini Emil, a megyei önkormányzat sajtószóvivője.
A Magyar Nyelv Múzeumának épületét Radványi György Ybl-díjas, sátoraljaújhelyi születésű építész, a Budapesti Műszaki Egyetem docense tervezte. A múzeum három nagyobb egységből áll majd. Az első egység a nyelvművelés-történeti kiállítás magját képező, de nagyobb konferenciák és például a szépkiejtési versenyek megrendezésére is alkalmas fórum. A második egység a kutatóközpont, ahol a nyelvészek nyugodt körülmények között, dolgozhatnak. A harmadik egység a park, ahol a nyelvcsaládok fái között a magyar nyelvművelés legnagyobb alakjairól készült, lehetőleg életnagyságú szobrok felállítását is tervezik. Az épület félig nyitott, félig zárt. Egy tető alatt különálló egységekként áll majd a fórum és a kisebb termek. Ez alatt a tető alatt helyet kapna egy kávézóval ellátott könyvesbolt is, ahol a nyelvműveléssel kapcsolatos kiadványok, könyvek folyamatosan megvásárolhatók lesznek. További részletek |
Az 1500 négyzetméter alapterületűre tervezett intézményben hang-, dokumentum- és videoanyag szolgálja majd a nyelvi kultúra értékeinek közreadását, megismerését; az épületben színi előadásokra is várják majd az érdeklődőket.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Piramist mindenkinek! tegnap
- 3700 éves elfeledett kőkör Farley Moor erdejében tegnap
- Munkácsy menedzsere tegnap
- A Melsonby-kincs, a vaskori elit titkai Észak-Angliából tegnap
- Másfél millió éves csonteszközöket találtak Tanzániában tegnap
- A szakálladótól az árnyékadóig: hét szokatlan adó a történelemből tegnap
- Új felfedezések Jézus hagyomány szerinti sírjánál tegnap
- A korabeli sajtó szerint Spanyolországba menekült Sztálin legkegyetlenebb bizalmasa tegnap