Caruso és Pavarotti után Michael Schumacher is fellépett a Scala színpadán
2023. augusztus 3. 09:50 MTI
245 éve, 1778. augusztus 3-án nyitották meg a milánói Scalát, a világ egyik legjelentősebb operaházát. A Scalában volt számos Rossini-, Verdi-, Puccini-mű bemutatója, innen indult a hírnév felé Enrico Caruso, Beniamino Gigli, Maria Callas, Monserrat Caballé és Luciano Pavarotti.
Korábban
A Scalát az akkor a Habsburg Birodalomhoz tartozó Milánói Hercegségben, Mária Terézia rendeletére építették egy templom helyén, amelyről a nevét is kapta. (Más források szerint egy Visconti hercegné volt a névadó, így a Scala nem a hangok skálájára utal.)
A klasszicista stílusú épületet Giuseppe Piermarini tervezte, timpanonján a diadalkocsit hajtó Apolló szobra látható, színháztermét 1830-ban Alessandro Sanquirico díszítette tovább. A nyitó előadáson Antonio Salieri azóta elfeledett A megismert Európa című operáját játszották.
A színház, amely 1872 óta Milánó város tulajdona, az első világháború alatt zárva tartott, a második világháborúban megsérült. Alig két év alatt épült újjá, de csak a folyosók, a nézőtér és a külső fal maradtak a régiek, a hátsó részt – köztük a fából készült színpadot is – eltávolították. A nézőtéren 2284 ülőhely, négy emeletén 146 páholy található, s efölött még két galéria.
19. századi ábrázolás az operaházról
A Scala 1997-ben „magáncéggé” alakult, nyitott magánalapítvány működteti. 2001 decemberétől három évig felújítás miatt ismét zárva volt (egy alkalommal kis híján leégett), kapuit 2004 decemberében nyitotta meg újra, ismét Salieri művével. A renoválás után jobb lett az akusztika, használhatóbb a színpad, ahol akár három operát is lehet játszani egyszerre, mert három elkülönülő részre osztották.
A kiemelkedő társadalmi eseménynek számító évadnyitó előadást hagyományosan Szent Ambrus, a város védőszentjének napján tartják december elején, a kétezer méregdrága belépőért mindig óriási a versengés.
A Scalában volt számos Rossini-, Verdi-, Puccini-mű bemutatója, innen indult a hírnév felé Enrico Caruso, Beniamino Gigli, Maria Callas, Monserrat Caballé és Luciano Pavarotti. Emlékezetes botrányok is zajlottak a színpadon, a 2006-os évadnyitón például az Aidában a Radamest éneklő tenort annyira feldühítette a közönség füttye, hogy egy jelenet közepén kirohant a színpadról, helyére a második szereposztás énekese lépett – a szükséghelyzet miatt ingben, farmerben.
1971-es fotó az épületről (kép forrása: Fortepan/ Krasznai Gyula)
Érdekesség, hogy 2001 októberében a Ferrari gáláján a Forma–1-es világbajnok Michael Schumacher versenyautóval gördült a színpadra. A színház történetét egy-egy karizmatikus vezető határozta meg, első fénykorát Arturo Toscanini alatt élte, a hatvanas–nyolcvanas éveket Claudio Abbado fémjelezte, őt 1986-ban Riccardo Muti követte. 2006-tól – első nem-olaszként – Stéphane Lissner, 2011-től Daniel Barenboim viselte a tisztséget, a jelenlegi művészeti igazgató 2017 óta Riccardo Chailly.
A Scalának több magyar vonatkozása is van: 1933-ban került színre Kodály Székelyfonója, 1942-ben – három évvel Budapest előtt – Ferencsik János vezényelte Bartók Csodálatos mandarinját. Több mint húsz évig volt a balettmester Szalay Karola, Róna Viktor 1983–1985 között volt balettigazgató-helyettes.
Első magyar énekesnőként Némethy Ella lépett itt fel, 1938-ban Svéd Sándor aratott fergeteges sikert a Tell Vilmos címszerepében. A Scala fennállásának 200. évfordulóján, 1978-ban Marton Éva és Melis György magyarul énekelték Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára című operáját.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- A gyerekeket és felnőtteket egyaránt magával ragadta George Lucas űrmeséje 10:35
- Már csak az Egyesült Államokban használják a Fahrenheit által alkotott skálát tegnap
- A rendőrséghez fordult lapjának hamisítása miatt Jean-Paul Marat tegnap
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró tegnap
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése tegnap
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne tegnap
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét tegnap
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban tegnap