Az eddig feltételezettnél korábban telepedhettek meg az emberek Gyöngyös környékén
2017. október 4. 15:16
Még 2013-ban találtak 11. századból származó csontvázakat Gyöngyösön, a Püspöki nevű városrészben. A napokban kezdődött ásatás újabb fejezetekkel egészítheti ki a város történetét, amely a leletek alapján már bizonyosan korábban lakott volt, minthogy az írott forrásainkban először feltűnik Gyöngyös neve, számolt be a gyongyos.hu.
Korábban
Az első sírokra 2013-ban bukkantak rá a környéken végzett csatornázási munkálatok közben. Az egri Dobó István Vármúzeum tervei között azóta szerepelt a terület feltárása, ami most a gyöngyösi önkormányzat támogatásával végre meg is kezdődhetett. Az Olajbanfőtt Szent János-templom mellett zajló és várhatóan október elejéig tartó feltárás során már eddig is tucatnyinál több sír került elő, és tárgyi leletekre is bukkantak a régészek – számolt be a kutatás eredményeiről a város honlapja. A leletek között egy S-végű hajkarikát és egy gyöngyöt emelt ki Tóth Zoltán, a feltárást vezető régész, aki az utóbbi alapján az Árpád-korra teszi a temető keletkezését.
A templom kerítőfalán belül a kora újkorból származó csontvázakra bukkantak, a két lelőhelyről származó adatok alapján feltételezhető, hogy Gyöngyös és az érintett városrész az eddig ismertnél korábban is lakott hely volt ‒ mondta Tóth Zoltán. A 2013-ban talált csontvázak szénizotópos kormeghatározási vizsgálatai alapján a kerítőfalon túl található legfelső temetkezési réteg a 990 és 1040 közötti időszakra tehető. Ez alatt azonban még további 2-3 rétegre számítanak, amelyek legalább 30 évvel régebbiek lehetnek.
Hiesz György polgármester a helyszínen tartott sajtótájékoztatón azt mondta: ha szükséges lesz, az önkormányzat jövőre is támogatja majd a munkálatok folytatását, hiszen a város története számára felbecsülhetetlen értékű a feltárással megszerzett tudás Gyöngyös benépesüléséről, első lakóiról. A város ipari parkjában is jelentős feltárási munkák zajlanak, ott ugyanis kelta temetőre és településre bukkantak a szakemberek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap