Aranyozott légyhessegetőt kapott a 900 éves buddhista múmia
2014. december 15. 09:39 MTI
Restaurált, aranyozott légyhessegetőt helyeztek a Múmiavilág című kiállításon látható kilencszáz éves buddhistaszerzetes-múmia kezébe, így vált teljessé a különleges kincs.
Korábban
A Magyar Természettudományi Múzeumban látható tárlat egyik legérdekesebb múmiája, a szentként is tisztelt buddhista szerzetes önmumifikált testemléke. A hessegető, amelyet a szobor kezébe helyeztek, a napokban a szerzetesmúmia tulajdonosának felajánlásaként érkezett a múzeumba - mondta el pénteken a helyszínen Pap Ildikó, a kiállítás egyik kurátora. Hozzátette, hogy az általában ló vagy jak szőréből készített hessegetőt a legyek elzavarásán kívül szimbolikusan a megvilágosodás útjában álló akadályok eltávolítására is használták a szerzetesek. A kiállításba pénteken került darab a feltételezések szerint rekonstrukció, pontos kora nem ismert.
Szikossy Ildikó, a tárlat másik kurátora érdekességként említette, hogy a múmia egy holland magángyűjtő tulajdona, és csupán másodszor szerepel kiállításon, korábban csak Hollandiában láthatta a közönség. A szakember elmondta, hogy a buddhista szerzetesek a Nirvana, a legmagasabb lelki szint elérésére meditációval készültek fel. Az egész napos meditációt több éven át tartó speciális diétával egészítették ki, amelynek végén készen álltak testük "meghalasztására" és mumifikálására. Ezer napig sóban gazdag, folyadékban szegény táplálékot fogyasztottak, majd ezt követően ezer napon át egy fa rovarölő hatású kérgét rágták.
Ezután visszavonultak egy sátorszerű építménybe, amelynek csak a tetején volt nyílás, ezen keresztül kaptak levegőt, táplálékot azonban már nem vettek magukhoz. A kezükbe csengettyűt fogtak, ezzel jelezték szerzetestársaiknak, hogy még életben vannak. Az utolsó csengőszó után pár nappal befedték az építmény tetejét, és csak ezer nap után nyitották ki újból. Az önmumifikált szerzeteseket a buddhisták szentként tisztelték, díszruhába öltöztették, vagy agyaggal beborítva, aranyfestékkel fedték be. A szerzetesmúmiákat templomaikban helyezték el, amelyeknek védelmezőiként szolgáltak. Mára csak néhány szerzetesmúmia maradt fenn, ezért is számít különleges eseménynek, hogy kiállíthatnak egyet Budapesten.
A Múmiavilág című kiállítás 2015. május 17-ig látható a Magyar Természettudományi Múzeumban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés 20:20
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap