Apróságnak tűnő vitatéma vezethetett van Gogh fülének levágásához
2023. december 23. 10:35 Múlt-kor
„Őrizd meg jól ezt a tárgyat.” Ezekkel a szavakkal nyújtotta át 1888. december 23-án este Vincent van Gogh egy Rachel nevű arles-i prostituáltnak újságpapírba becsomagolt bal fülét, majd utolsó erejével hazasétált. A hosszú időn át egyezményesen elfogadott verzió szerint a posztimpresszionista festő egy Paul Gauguinnel folytatott vita után borotvapengével vágta le a testrészt, ám 2009-ben két német művészettörténész új elmélettel állt elő a csonkítással kapcsolatban.
Korábban
Van Gogh 1888 februárjában Párizsból egy testvéri festőkolónia létrehozásának szándékával a dél-franciaországi Arles-ba költözött.
Eredetileg több művészt szeretett volna a közösségbe csábítani, de végül csak Paul Gauguin csatlakozott hozzá októberben. Bár művészi szempontból termékeny kettőst alkottak, kapcsolatuk korántsem volt mentes a vitáktól.
Az összezörrenések egyre gyakoribbá váltak, a karácsony előtti napokban pedig már szinte az elviselhetetlenségig fokozódott a feszültség.
December 23-án a két művész azon veszett össze, hogy emlékezetből vagy természet után célszerűbb-e festeni. A vita egy pontján Gauguin nem bírta tovább, és elviharzott szállásukról, van Gogh azonban követte művésztársát.
A hivatalos verzió szerint a holland festő ezután hazatérve levágta a fülcimpáját. Hans Kaufmann és Rita Wildegans sokak által vitatott elmélete szerint Gauguin egy ponton megunta barátja maradásra buzdító könyörgését, és párbajtőrével az utcán lenyisszantotta bal fülét.
Az egykori barát, akivel az eset után többé sosem találkoztak – Paul Gauguin önarcképe, 1893
A szerzőpáros azzal érvel, hogy az események hivatalos változatának alapjául szolgáló Gauguin-napló tele van ellentmondásokkal, ráadásul van Gogh kis híján elvérzett, mire másnap reggel rátaláltak, ami egy fülcimpa levágása esetén semmiképpen sem történhetett volna meg.
Szerintük van Gogh azért hallgatott az igazságról, hogy megóvja barátját a felelősségre vonástól.
A két barát az eset után soha többé nem látta egymást. A súlyos pszichés zavarokkal küzdő Van Gogh néhány hónappal később öngyilkos lett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Az Eufrátesztől a Magyar Királyságig tartott a kétszer is trónra ültetett II. Mehmed birodalma
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Nemcsak prédikált, a pestisben szenvedőket is gyógyította Sziénai Szent Katalin
- A főapátságot felvirágoztató Uros 800 éves pecsétjét is megtekinthetjük
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- A törökök mellett a szomszédos hatalmakkal is szembe kellett szállnia Hunyadi Mátyásnak
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap