A gyilkos apácától Little John elátkozott combcsontjáig – 7 népszerű mítosz Robin Hoodról
2018. november 22. 13:16 Múlt-kor
Korábban
Robin Hood egyes társai és más szereplők is azonosíthatók a történelem által ismert személyekkel
Little John, Skarlát Will és Much, a molnár fia a legkorábbi Robin Hood-balladákban is feltűnnek, bandája más tagjai – Tuck barát, Alan-a-Dale és mások – csak később kerültek hozzáadásra. Kétségtelenül Little John fordul elő a leggyakrabban, de Little Johnnak vagy John Little-nek nevezett emberek majdnem olyan gyakorisággal fordulnak elő a középkori angol dokumentumokban, mint Robin Hoodnak nevezettek.
A „történelmi John” ugyanolyan rejtélyes alak, mint a banda vezére, azonban a derbyshire-i Hathersage templomkertjében lévő állítólagos sírja meglehetősen érdekes. A kövek és korlátok modernek, de egy korábbi emlékmű egy része, amelyen az igen kopottas L és I (vagy J) betűk olvashatók, ma is látható. A birtok akkori tulajdonosa, James Shuttleworth, kiásta a helyet 1784-ben, és egy kimondottan nagyméretű, 72 centiméternél is hosszabb combcsontot talált. A csont a történetek szerint igen sok balszerencsét hozott, egészen addig, míg végül vissza nem temették.
A yorkshire-i Loxleyban található volt egy 1637-re már romos kunyhó, amely állítólag Robin Hood szülőháza volt, a már említett Hathersage-ben pedig egy, amelyben állítólag Little John töltötte utolsó éveit.
Egy alternatív megközelítés is többször előtérbe került az idők során, miszerint Robin Hood egyes ellenfeleinek azonosításával lehet a valódi személy történelmi korát meghatározni, a balladák azonban kizárólag címeik szerint utalnak Nottingham bírójára, a yorki Szent Mária-kolostor apátjára, és másokra, nem pedig nevük szerint. A precizitás hiánya frusztráló, azonban észben kell tartanunk, hogy különféle korok népszerű irodalmáról van szó, nem pedig hivatalos emléknek szánt szövegekről. Robin Hood meséjének egyik vonzereje éppen az, hogy szinte bárhol, bármikor elhelyezhető a történelemben, de akár a világban is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Századokon átívelő grafikai kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Anna Margit festőművész életművéből nyílik kiállítás a Nemzeti Galériában
- Az ópium és a hasis hatásairól is írt a szabados életvitelű Charles Baudelaire
- Fotóművészeti kiállítás nyílik Moholy-Nagy és Robert Capa alkotásaiból
- Többször is jó kapcsolatai húzták ki a bajból Max Ernst festőt
- Depressziója rányomta bélyegét Goya késői művészetére
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.