700 beteg halt éhen a balassagyarmati kórházban a szovjet katonák miatt
2016. december 8. 17:08 MTI
Emléktáblát avattak csütörtökön a balassagyarmati kórházban a második világháborúban a szovjet csapatok fosztogatásai miatt éhen halt mintegy hétszáz pszichiátriai beteg emlékére. Kövér László, az Országgyűlés elnöke a megemlékezésen úgy fogalmazott: a bűn nem akkor teljesedik be, amikor elkövetik, hanem akkor, amikor megfeledkeznek róla.
Korábban
A Dr. Kenessey Albert Kórház és Rendelőintézet pszichiátriai osztálya épületénél tartott rendezvényén a házelnök felidézte, hogy a kórház a frontmozgások szorításában 1944-45-ben elveszítette felszerelésének nyolcvan százalékát, teljes gyógyszer-, élelmiszer- és fűtőanyagkészletét, és mindezek következtében magatehetetlen betegei életét is. Ma már tudjuk, hogy a balassagyarmati kórház azokban az esztendőkben Magyarország tragikus sorsát jelképezte - tette hozzá.
Az akkor Mária Valéria nevét viselő közkórház, Magyarország második legnagyobb kórháza a náci megszállás alatt elveszítette zsidó orvosait, a kommunista megszállás alatt elveszítette éhhalálba űzött betegeit, majd az ötvenes években a betegeket szeretettel gondozó apácáit, és nagyszerű orvosait is, akik koncepciós perek és kiszorítások áldozataivá váltak - mondta Kövér László.
Külön megemlékezett Kenessey Albertről, a kórház akkori igazgatójáról és idősebb Csekey Lászlóról, az elmeosztály főorvosáról, akik a rombolás után nekifogtak az intézmény újjáépítésének. A Rákosi-korszakban Csekey László koncepciós per áldozata lett és börtönbe került, Kenessey Albertet 1952-ben elbocsátották igazgatói, majd orvosi állásából is, és később nyugdíjba kényszerítették. Kövér László hangsúlyozta: a közadakozásból készült emléktábla nemcsak az áldozatok előtt tiszteleg, hanem élteti azt a nemzeti közemlékezetet is, amelyet az elmúlt évtizedekben mindenáron el akartak fojtani, mindenáron meg akartak hamisítani azok, akiknek ez érdekükben állt.
Kövér László úgy fogalmazott: a bűn nem akkor teljesedik be, amikor elkövetik, hanem akkor, amikor megfeledkeznek róla; mi, mai magyarok nem fogjuk hagyni, hogy a felejtés által a kommunizmus bűnei beteljesedjenek rajtunk. Szabó Géza, a kórház főigazgató főorvosa azt mondta: bármi történt is, nehézségek, jogtalanság és igazságtalanság, ne hordjuk szívünkben a bosszú és az elkeseredettség érzését; imádsággal, türelemmel bontsuk le a falat. Az emléktáblát Beer Miklós, a katolikus Váci Egyházmegye megyés püspöke áldotta meg a balassagyarmati megemlékezésen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap