Fegyveres felkelés a trianoni határok ellen
2014. szeptember 1. 15:40 Csernus Szilveszter
Korábban
A felkelés utóélete
A nyugat-magyarországi felkelés sikeres volt: az osztrák csendőrök nagyjából hetente próbálták meg "átvenni" a területet, csendőralakulataikkal be-betörve, minden alkalommal sikertelenül. A kis háború a török végvári időkhöz volt hasonlítható: a csatározások mellőzték a kegyetlenkedéseket, sőt az ellenséges sebesülteket és foglyokat "lovagias" bánásmódban részesítették. A harcoknak egy hónap alatt körülbelül háromszáz halottja volt. De nem csak a Rongyos Gárda gyászolt: a csehszlovák annexió elől Sopronba kerülő Erdészeti Akadémia hallgatói saját egységükben harcolva az áldozatok egyötödét adták.
Az antant további felszólításait követően Prónay Pál kikiáltotta a független Lajtabánságot (október 4.), ami már a magyar kormányzatnak is sok volt. Az olasz közvetítésnek köszönhetően létrejött Velencei Egyezmény (október 11-13.) pedig eldöntötte: Sopron és környéke hovatartozásáról népszavazás fog dönteni. Az első hónapfordulóját sem megélő Lajtabánság IV. Károly második visszatérési kísérletét követően életképtelennek bizonyult. Horthy személyes győzködése és az irreguláris katonáknak adott ajánlat - miszerint ha leteszik a fegyvert, beléphetnek a honvédségbe, ám ha továbbra is ellenállnak, kötél vár rájuk - után Prónay serege is olvadni kezdett. Így 1921 novemberében az osztrák állam végre rátehette kezét a három zónára, ahonnan a magyar alakulatok kivonultak. A népszavazásra ítélt terület pedig antant megszállás alá került december 12-ére.
A soproni népszavazás eredménye közismert. A felkelés, majd annak "folytatása", a Lajtabánság pedig maga Bethlen szerint is hozzájárult a Trianonhoz képest előnyös rendezéshez. Sőt az utókor szerint megmutatta: talán egy hasonló jellegű eseménysorozat más határvidéken alkalmas lett volna további határkiigazításokra is.
A kutatás a Szociális Alap társfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és műödtetése konvergencia program” című kiemelt projekt keretei között valósult meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap