Ostromhétvége Sárospatakon
2014. június 30. 12:11
Idén nyáron immáron ötödik alkalommal kerül megrendezésre Sárospatakon az a történelmi fesztivál, melyen a 16-17. század hadviselési szokásaival, katonaéletével, valamint a kor zenéjével és gasztronómiájával ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
Korábban
A rendezvény „házigazdái” a 2002-ben megalakult Bethlen Gábor Hagyományőrség hajdúi, akik az első években önállóan, majd később kassai testvércsapatukkal kiegészülve csempészték vissza a kora újkor mindennapjainak hangulatát. A sikeres kezdeményezés a tavalyi esztendőre már háromnapos rendezvénnyé nőtte ki magát, ahol az alapító egyesületek mellett a tatai Pálffy Kompánia, a pozsonyi SHS Banderium, valamint a Mare Temporis Alapítvány hagyományőrzői is jelen voltak.
Ez év július 18. és 20. között újfent élményekkel teli történelmi időutazáson vehetnek részt azok, akik ellátogatnak a Perényiek és Rákócziak egykori erősségébe, a napjainkban a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeumának otthont adó sárospataki várba. Tüzérségi bemutatóval és tábori mustrával egybekötött ismeretterjesztő előadások vezetik be azt a nagyszabású ostromjelenetet és nyílt színi ütközetet, melyre a Vörös-tornyot körülölelő Olaszbástya Bodrog felőli oldalán kerül sor a fent megnevezett csapatok közreműködésével.
Mónos Gábor fotója
A korszak várostromaiban hangsúlyos szerepet játszó tűzfegyverek mellett a magyar végvári hajdúk és a portyázó törökök felszerelésével is megismerkedhetünk, a fegyverropogással kísért csatazajt pedig a korabeli muzsikát játszó Héttorony Hangászok zenéje fűszerezi majd.
A viadalban megfáradt vitézek zsoldosztás után a várbéli sütőházban nyernek felfrissülést, ahol a látogatók a korabeli „étkeknek nemeivel” is megismerkedhetnek. Idén először új helyszínként bekapcsolódik az ostromhétvége programjaiba a Rákóczi Múzeum közelmúltban elkészült állandó kiállítása: I. Rákóczi György ágyúöntő műhelyében a 17. századi bronzágyúk készítését bemutató interaktív tárlatot járhatnak be az érdeklődők.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.