2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Púpja nem, csak gerincferdülése volt III. Richárdnak

2014. május 30. 14:11 MTI

III. Richárd angol király csontvázának friss vizsgálatából kiderült, hogy nem volt púpos, csupán gerincferdüléstől szenvedett. Miután 2012-ben Közép-Angliában egy parkoló alatt felfedezték az uralkodó maradványait, a kutatók beszkennelték azokat és a csontokról készült másolatok segítségével rekonstruálták a gerincoszlopát.

Súlyos gerincferdüléstől szenvedett, ám a Shakespeare ábrázolásában megjelenő sánta, púpos, sorvadt karú figurától igen messze volt a kutatók szerint. "Gerince igen gyenge csontokból állt, ám biztos, hogy ez nem okozott feltűnő görbületet. Nem pontos, ha púposnak nevezik, hiszen gerince oldalra görbült, nem előre" - magyarázta Piers Mitchell, a Lancet brit orvosi hetilapban megjelent tanulmány egyik szerzője, a Cambridge-i Egyetem munkatársa.

"Aki nem állt közvetlenül mellette, nem valószínű, hogy arra gondolt volna, valami nagyon nincs rendben a királlyal" - vélte a kutató. III. Richárd feje és nyaka egyenesen állt, jobb válla azonban magasabb volt, mint a bal, felsőteste pedig végtagjaihoz viszonyítva kicsinek tűnt. Mitchell és kollégái a maradványok elemzéséből arra következtettek, hogy a gerincferdülés Richárd serdülő korában alakulhatott ki, ennek következtében néhány centiméterrel alacsonyabb volt, mint amilyen a betegség nélkül lett volna.

Az uralkodó 1485-ben halt meg, ő volt az utolsó angol király, aki csatában esett el. Egyes történészek szerint a kutatás eredményei a korabeli beszámolókat támasztják alá, amelyek szerint III. Richárdnak csak kis testi hibája volt.

Ferde testtartása nem biztos, hogy feltűnő volt akkoriban: a 15. században ugyanis sokan éltek testi hibával, az angolkórtól görbe lábbal, feltűnő harci sebesüléssel, betegségek nyomaival - mondta Steven Gunn, az Oxfordi Egyetem történésze, aki nem vett részt a kutatásban. III. Richárd rajongói azt remélik, az új kutatási eredmények segítenek átformálni az uralkodóról kialakult képet. A III. Richárd Társaság szerint a király rossz hírét a rivális Tudor-család keltette. A Richárdot támogatók arra is felhívták a figyelmet, hogy a király korabeli portréit később változtatták meg, a púp is ekkor került rájuk.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár