Csodák történtek a svéd király lefejezése után
2014. április 23. 16:36 MTI
Középkori svéd király, a meggyilkolása után szentté avatott IX. Erik csontjait vizsgálja az Uppsalai Egyetem kutatócsoportja. Kevés az ismeret az uralkodóról, a kutatók ezért úgy vélik, a csontok DNS-vizsgálatával és röntgenezésével többet tudhatnak meg az uralkodó származásáról.
Korábban
A kutatók kinyitották azt az aranyozott dobozt, amelyben az 1160-ban megölt király koponyáját és csontjait őrzik. Kivették belőle a legrégibb ismert svéd királyi koronát is, hogy első alkalommal tekinthesse meg a nagyközönség.
Kevés az ismeret IX. Erikről, a kutatók ezért úgy vélik, a csontok DNS-vizsgálatával és röntgenezésével többet tudhatnak meg az uralkodó származásáról. Egyes források szerint a király apja angol lehetett, a térség egyházainak valóban voltak angol kapcsolatai abban az időben.
A tudósok remélik, arról is szerezhetnek információt, mit evett a király és szenvedett-e betegségekben. A legendák úgy szólnak, hogy IX. Eriket lefejezték, halála után pedig csodák történtek. Meggyilkolása helyszínén épült fel később az uppsalai katedrális, hogy az uralkodó földi maradványait őrizze.
Az aranyozott dobozt korábban többször is felnyitották, ám most először végzik el a csontok genetikai és röntgenvizsgálatát. A koronát sem tárták eddig a nagyközönség elé. A 14. században néhány csontot kivettek a dobozból és magánszemélyeknek, illetve más templomoknak adták őket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap