Több mint százéves Sissi-emléktáblát találtak egy méntelepen
2014. április 16. 14:21 MTI
Több mint száz évig rejtegette a kelet-csehországi Kladrubyban a híres helyi méntelep Sissi osztrák császárné emléktábláját. A részben márványból készült táblát véletlenül, a méntelep tervezett újjáépítését előkészítő munkálatok során találták meg - közölte Jirí Machek, a méntelep igazgatója szerdán.
Sissi és férje, I. Ferenc József osztrák császár, magyar király több ízben is meglátogatták a méntelepet. "Írásos bizonyítékaink vannak arról, hogy a császárné és a császár több alkalommal is járt nálunk. Közismert, hogy Sissi kitűnően lovagolt, s a maga korában állítólag Európa egyik legjobb lovasának számított" - fejtette ki Machek.
A mintegy 40 kilogramm súlyú táblán "Őfelsége Erzsébet császárnő és királynő emlékének, 1837-1898" felirat található német és cseh nyelven. A német nyelvű felirat azonban finom cementréteggel le van takarva.
"Feltételezzük, hogy Csehszlovákia 1918-as megalakulása után, amikor minden, ami a Habsburgokat idézte, rossznak minősült, a táblát valaki eltávolította. Tudjuk, hogy a mének nevelése is veszélyben volt. A tábla száz évig maradt a magtárban elrejtve" - mondta az igazgató. A világhírű méntelep régi épületeinek újjáépítése után a felújított tábla a tervek szerint az egyik falra vagy pedig a helyi múzeumba kerül.
A Kladrubyban lévő méntelep 1579-ben lett osztrák császári ménteleppé nyilvánítva. A császári és más magas rangú vendégek általában a Habsburgok tulajdonában lévő helyi kastélyban szálltak meg. A kastély felújítása az eredeti klasszicista stílusban folyamatban van. A belső termek a tervek szerint az I. világháború előtti állapotokat fogják tükrözni. Az eredeti berendezések nagy része máig fennmaradt, s visszakerült a kastélyba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap