Zsidó származású lehetett Hitler felesége
2014. április 7. 10:09 MTI
Adolf Hitler feleségének zsidó származásáról árulkodik egy DNS-teszt, amelyet Eva Braunnak tulajdonított hajszálak vizsgálatával végeztek egy brit tudományos-ismeretterjesztő tévéműsor szakértői.
Korábban
A Channel 4 csatorna Dead Famous DNA című műsorának Eva Braunnal foglalkozó része szerdán kerül adásba, részletek azonban már a hét végén ismertté váltak belőle. A műsorban a történelem néhány legismertebb alakjának maradványaiból kívánják megoldani az adott személyek - mások mellett Napóleon, John F. Kennedy és Elvis Presley - körüli titkokat.
A tudósok egy Eva Braun nevének kezdőbetűivel díszített hajkeféből származó hajszálakat vizsgáltak, és arra a megállapításra jutottak, hogy a személy, akitől a minta származik, az N1b1 haplocsoporthoz tartozott. Ezt a DNS-szekvenciát egyértelműen az askenázi zsidókhoz kötik.
A világon ma élő zsidók 80 százaléka askenázi, vagyis a középkorban Közép-Európában élő, elsőként a Rajna-vidéken letelepedett zsidók leszármazottja. A 19. századi Németországban sok askenázi zsidó áttért a katolikus hitre, így igencsak valószínűtlen, hogy Eva Braun tudott volna származásáról, amelynek egyébiránt Hitler megbízására alaposan utánajártak a náci időkben.
A műsor készítői hangsúlyozták, nincs perdöntő bizonyítékuk arra, hogy a hajszálak Eva Brauntól származnak, nem is volt lehetőségük szerezni, ugyanis Hitler feleségének életben lévő két női rokona nem volt hajlandó DNS-mintát adni az összehasonlításhoz. A hajkefe amúgy igen kalandos utat járt be az évek alatt: a világháború végén egy amerikai hírszerző tiszt, Paul Baer találta a Berghofban, Hitler bajorországi rezidenciáján, Eva Braun lakosztályában.
Egyéb személyes tárgyakkal együtt hazavitte magával az Egyesült Államokba. Fia, Alan Baer szerint a világháborús ereklyék - köztük egy emberi koponya és díszes náci tőrök - sokáig egy zsákban hevertek a pincében. Apja 1970-es években bekövetkezett halála után Alan Baer eladta a tárgyakat egy John Reznikoff nevű gyűjtőnek, a tévéműsor szerkesztő-műsorvezetője, Mark Evans tőle vett meg nyolc hajszálat 1200 fontért - írta a Daily Mail.
Eva Braun 1912-ben született, és 17 évesen ismerte meg a nála 23 évvel idősebb Adolf Hitlert. A náci vezető hosszú ideig rejtegette a nőt a nyilvánosság elől, s csak a háború vége felé, 1945. április 29-én a berlini bunkerben vette feleségül. Egy nappal később mindketten öngyilkosságot követtek el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap