Vaskori falu maradványait tárták fel Dániában
2014. január 20. 16:47 MTI
Egy remek állapotban fennmaradt vaskori falu maradványait tárták fel a régészek az észak-dániai Aalborgban, ahol egy új kórház építési munkálatait megelőzően vizsgálják a szakemberek a beruházásban érintett területeket.
Korábban
Kitűnő állapota miatt a nagyjából kétezer éves település különbözik a korszakból származó hasonló leletektől: a feltárt házak közül sokban tűzhelyet, mészkőpadlót és macskakő-szerű burkolatot fedeztek fel a szakemberek. A falu nagyjából négyhektáros területen fekszik és az ásatási munkálatok során eddig mintegy 40 házat tártak fel - adta hírül a Past Horizons régészeti hírportál.
Az épületek száma azonban várhatóan tovább növekszik a munkálatok kiszélesítésével, és az előzetes jelentések szerint a házak nem mindegyike vaskori, hanem számos alkalommal helyreállították, illetve újjáépítették őket több száz év leforgása alatt.
Számos ház lakórészében mészkőből készült a padló, és az épület többi részét a jelek szerint istállóként használták egykori lakói. Az előzetes tanulmányok szerint a területen talált csontok főleg marhák, disznók, bárányok és kecskék levágásából származnak, de a helyiek a szomszédos fjordoktól származó hallal is kiegészítették étrendjüket.
A település központi részének felfedezésén túl, a régészek megtalálták a falutól egykor délre fekvő kőfejtő nyomait is, ahol az épületek padlózatához szükséges mészkövet termelték ki a helyiek. A szakemberek a földművelés nyomait is felfedezték, ami segíthet fényt deríteni a falu gazdasági, mezőgazdasági berendezkedésére is. A kutatócsoport a vártnál jóval nagyobb mennyiségű lócsontra bukkant a területen, ami azért meglepő, mert ebben az időszakban a lovak a jólét jelei voltak, így a maradványok nagy száma újabb izgalmas kérdéseket vet föl.
A falu egy nagyobb kulturális tájegység részét képezi Aalborg délkeleti részén, ahol sok más településről és temetkezési területről árulkodó bizonyítékot tártak már fel a szakemberek. Az Észak-Jyllandi Történeti Múzeum régészei eddig 58 hektárnyi területet vizsgáltak be és ebből 54 hektáron engedélyezték a tervezett kórház építési munkálatait.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- 18:05
- A britek Washington elrablásával akartak fordítani a háborún 16:05
- Károly és Diana házassága már az elején sem volt ideális 15:12
- Hruscsov látogatása Amerikában 10:35
- A piócagyűjtőtől a főszékletőrig – a történelem hét legrosszabb foglalkozása 09:50
- 1848-as forradalom idején érte el népszerűsége csúcsát a zsarnokölő Bánk bán története 09:05
- Hőskultusz a 20. században: Zrínyi Miklós emlékének ápolása tegnap
- Savoyai Jenőről szóló kiállítással és Húsvéti vásárral nyitják a szezont március 15-én Schloss Hof kastélyában tegnap