80 éve gyújtották fel a Reichstagot
2013. február 27. 15:45
A német nemzetiszocialisták 1933 januári hatalomrajutását követően a március 5-i választás előtt ki akarták iktatni a kommunista ellenzéket, és erre felhasználták a Reichstag égésének ürügyét, amit óriási propagandával kommunista merényletnek minősítettek. Letartóztatták a német kommunista párt több tagját, majd Georgi Dimitrovot és a bolgár kommunista párt Berlinben tartózkodó másik két tagját is. A szeptember 21-december 23. között zajló lipcsei perben Dimitrovot - bizonyítékok hiányában - felmentették. A bűncselekményben részes holland Marinus van der Lubbét - aki bevallotta a gyújtogatást - halálra ítélték és 1934. január 10-én kivégezték.
Korábban
A február 27-i gyújtogatást a Joseph Goebbels vezette propaganda-gépezet kommunista merényletnek minősítette, a helyszínre siető Hitler pedig kijelentette: "Most nincs kegyelem, aki az utunkba áll, azt leütjük. A német nép nem lenne megértéssel a lágyság iránt. Ahol megjelennek, minden kommunista funkcionáriust lelövünk. A kommunista képviselőket még az éjjel fel kell akasztani. Mindent lefoglalni, ami a kommunistákkal kapcsolatban áll. A szociáldemokraták iránt sincs kímélet." Másnap, február 28-án szükségrendelettel érvénytelenítették az alkotmány hét, szabadságjogokat védő cikkelyét, felszámolták a tartományi önkormányzatokat, órák alatt 1200 embert fogtak le, s napokon belül létrehozták az első koncentrációs tábort.
A helyszínen csak a holland Marinus van der Lubbét, egy anarchista szervezet tagját fogták el, félmeztelenül és kormosan. Letartóztatták a német kommunista párt több tagját, majd Georgi Dimitrovot, Blagoj Popovot és Vaszil Tanevet, a bolgár kommunisták Berlinben tartózkodó vezetőit is. Mindhármuknak biztos alibijük volt - Dimitrov például vasúton ült a gyújtogatás idején. Ernst Torgler német kommunista vezető feladta magát, mikor megtudta, hogy megvádolták.
A 24 éves holland származású Lubbét egy kirakatperben árulásban és szándékos gyújtogatásban találta bűnösnek a Reichsgericht, a német birodalmi bíróság. A kommunista mozgalmárt 1934-ben felakasztották. Testvére, Jan Lubbe évtizedekig harcolt az ítélet megsemmisítéséért. 1967-ben a halálos ítéletet nyolc évi börtönre módosította egy nyugat-berlini bíróság. A döntés ellen Jan és az ügyészség is fellebbezett, de a kerestet elutasították. Az eljárás később újra kezdődött és 1980-ban felmentették a férfit, de három évvel később a Szövetségi Törvényszék szabálytalannak minősítette a perújrafelvételt és megsemmisítette az ítéletet.
2008-ban a főügyészség semmisnek mondta az eredeti ítéletet egy 1998-as törvényre hivatkozva, amely a nemzetiszocializmus idején hozott igazságtalan ítéletek hatályvesztéséről rendelkezik. A Reichstag égése fordulópont volt a náci diktatúra kialakulásában, a tűzvészt kihasználva Hitler elérte, hogy a parlamenti kontroll nélkül kormányozhasson.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Nixon is szervezett randevút a Gábor Zsazsának 09:50
- Máig a karácsony elengedhetetlen része Csajkovszkij Diótörője 09:05
- Rekordáron kelt el Zrínyi Miklós könyve tegnap
- ABBA-kultusz a Kádár-korszakban tegnap
- Naplóeon fiának gondolták a tragikus sorsú Kaspar Hausert tegnap
- Számos baljós előjel kísérte Rettegett Iván születését tegnap
- Feszült várakozás után 160 millió forintért kelt el Munkácsy ismeretlen festménye tegnap
- Kis hiba okozott nagy katasztrófát a müncheni légibalesetben tegnap