Mit keresett a hét törpe Auschwitzban?
2013. február 19. 13:53
Korábban
Törpeségtől szifiliszig
A vándorénekesekből álló Ovitz-család történetének hallatán gyermeki lelkesedés lett úrrá Mengelén. Az apró emberek elmesélték, hogy apjuk, Shimshon Eizik rabbi egy átlagos testmagasságú nőt vett el, aki hét törpét és három „normális” gyermeket szült neki. Az auschwitzi törpék című, minap megjelent könyv felidézi, hogy Mengele majd kicsattant az örömtől a törpék érkezésekor, s azt állította, hogy 20 évre elegendő munkája lesz, ha megkezdheti hírhedt vizsgálatait.
Még csak három óra telt el a törpéket szállító vonat megérkezése óta, de a zsidók nagy része – mintegy 3100-3500 ember – addigra már halott volt. A törpéket és három ép testvérüket végül nem küldték gázkamrába. Az Ovitz-családdal egy teherautó hajtott el; megmenekülésük a világháború egyik legkülönlegesebb története, amelyre csak évekkel a második világégés után, hosszas kutatómunkát és a túlélőkkel folytatott interjúkat követően derült fény.
A törpék fejét a zsidó és más raboktól eltérően nem borotválták le és megtarthatták ruháikat is, viszont ugyanúgy barakkban éltek. „Kivételezett” státusukat mutatja, hogy nem latrinákat, hanem a korábban halott csecsemők tárolására szolgáló biliket használtak, s mindennap alumíniumtálban kellett mosniuk, Mengele ugyanis kínosan ügyelt a tisztaságra.
A kísérletezés helyszíne, Mengele laboratóriuma teljesen átlagos volt. A törpék eleinte nem is fogtak gyanút, csak a hétről hétre megismételt vérvétel volt szokatlan számukra. „Sok vért vettek tőlünk, az éhínség miatt viszont gyakran elájultunk” – emlékezett vissza Perla. „Ez sem tartotta vissza Mengelét: lefektetett minket és folytatta a vérvételt” – fűzte hozzá. Az Ovitzok vegzálásai a gyakori rosszullétek után sem maradtak abba. Mengele azonban nem tudta, mit is keres valójában: a törpeség genetikai kódját végül nem lelte meg, a fennmaradt orvosi feljegyzésekből csupán a vese- és májproblémákkal kapcsolatos vizsgálatai olvashatók. A törpéket folyamatosan faggatták, hogy teszteljék intelligenciájukat, s különböző vizsgálatok alá vetették őket a szifilisz okainak kutatása végett. Perla visszaemlékezése szerint a legelviselhetetlenebb az volt, amikor felváltva forró és hideg vizet öntöttek be a fülökön.
Mengele viszont rajongott a törpékért, gyakran bókolt a család hölgytagjainak, s tett udvarias megjegyzéseket csinos öltözékükre. Dr. Auschwitz célja végső soron az volt, hogy kísérletekkel támassza alá a zsidó faj esetében megfigyelhető degenerációs elváltozásokat. Ezt azonban semmiféle tudományos vizsgálattal nem tudta alátámasztani, így a témáról szóló előadását a meztelenre vetkőztetett törpékkel illusztrálta, ezzel úgy tűnt, mintha sokkal hatásosabb lenne a beszéde. Mengele erőfeszítéseit nem vetette vissza kutatásának sikertelensége, nem állt bosszút, sőt két kísérleti alanyát, Avram és Micki Ovitz-ot egyenesen a gázkamráktól mentette meg.
A törpék végül a csodával határos módon megmenekültek. Ahogy 1945 januárjában egyre szaporodtak a hírek a Vörös Hadsereg nyomulásáról, Mengele fogta magát és orvosi eszközeivel együtt elhagyta Auschwitz-et. Az Ovitz-család hét hónap múlva ért haza; a deportálásuk előtt elásott aranyak és más értéktárgyaik a helyükön voltak, de szülőfalujuk, a romániai Rozavlea teljesen megváltozott: a 650 elhurcolt zsidóból csak ötvenen tértek haza.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.