Nyomorék mongol fejedelem előtt hódolt be a világ

2012. december 7. 16:38

Szinte a semmiből érkezett és egészen a mongol fejedelemség élére repítette bátorsága és ereje, pedig testi hibái miatt eleve hendikeppel indult. Timur Lenk ugyanis egy olyan korban élt, amikor a fogyatékosság szinte összeegyeztethetetlen volt a harci erényekkel és a hatalommal. A fejedelem 35, hadjáratokkal teli év után, 69 éves korában, veretlenül hunyt el, mikor Kína meghódítására készült.

Korábban

Ha azt a kérdést tesszük fel, hogy ki volt a világtörténelem legnagyobb hadvezére, valószínűleg sokan kapásból a makedón Nagy Sándort vagy a mongolok legendás hódítóját, Dzsingisz kánt vágják rá. S ha az illető nem Közép-Ázsiából vagy egy muszlim országból származik, nem merészség azt állítani, hogy kevés szót pazarol Timur Lenkre – már ha egyáltalán eszébe jut. Pedig a mongol (egyes kutatók szerint türkomán) fejedelem bizonyos szempontból Alexandrosz és Dzsingisz kán fölé nőtt.

A Szamarkandhoz közeli Kesben, 1336-ban született, magát Transzoxánia emírjévé kikiáltó hadvezér ereiben – Dzsingisz kántól eltérően – nem királyi vér csordogált, s mivel nem volt a Csagatáj-nemzetség tagja, ezért kán sem lehetett. Ennek ellenére Timur Lenk kettesével vette a ranglétra fokait, s a mongol birodalom újjáélesztőjeként tekintett magára.

Pedig testalkata nem erre predesztinálta. Amikor 1941-ben a Szovjet Régészeti Bizottság kutatói fölnyitották Timur Lenk fél évezredig háborítatlan sírját, egy jobb lábára és karjára egyaránt béna, de erős alkatú és viszonylag magas férfi csontvázára bukkantak. Nem véletlen, hogy a perzsák el is nevezték őt Timur-i-lang-nek (Timur, a béna), amiből a nyugati nyelvekben előforduló Tamburlaine és Tamerlane lett.

Timur Lenk fogyatékossága akár végzetes is lehetett volna számára egy olyan korban, amikor a harci erény a politikai hatalom talán legfontosabb kelléke volt. A korabeli források nem hagynak kétséget a mongol fejedelem testi hibái felől, az viszont nem derül ki egyértelműen belőlük, hogy hogyan történt az ominózus baleset, ami a mongol hódító életét egészen haláláig megkeserítette.

Timur Lenk szobra Üzbegisztánban

Valószínűleg 1363-ban történt az eset, amikor Timur Lenk még Szisztán (vagy Szidzsisztán, a történelmi régió részben a mai Irán keleti részén, részben Afganisztán déli részén terült el) kánjának hadseregében harcolt valahol a mai Afganisztán délnyugati részén. A fejedelemről nem túl jó véleménnyel levő Ibn Arabshah szír krónikás elbeszélése szerint egy szemfüles juhász kémkedett a bárányaira vigyázó harcos után, majd egy jól irányzott találattal nyilat eresztett a vállába, s hogy biztosra menjen, a csípőjébe. De szemléletes beszámolóval tért haza a spanyol utazó, Clavijo is, akinek szintén megakadt a szeme a „nyomorék” Timuron.

A fejedelem fogyatékossága könnyű támadási felületet jelentett ellenségei számára, elsősorban az oszmán szultánnak, illetve Bagdad és Damaszkusz vezetőinek. Hamar kiderült, hogy a gúny tárgyává lett Timur Lenket könnyebb szavakban megsemmisíteni, mint legyőzni. Még legnagyobb kritikusa, Arabshah is elismerte, hogy a fejedelem „bámulatosan erős és bátor” volt, s „félelmet és engedelmességet” váltott ki.

Timur Lenk hódításai során elfoglalta Kelet-Turkesztánt, a Kaszpi-tenger déli vidékét, Perzsiát, Grúziát, Örményországot, Észak-Mezopotámiát, valamint Észak-Indiát. De tönkreverte I. Bajezid oszmán uralkodó seregét, s magát a szultánt is foglyul ejtette. Az oszmán állam darabokra szakadt szét, de ugyanez történt Timur birodalmával is; a fejedelem 1404 őszén indult meg Kína ellen, de a következő év februárjában megbetegedett, amiből már nem épült fel.