Megtalálhatták III. Richárd sírját
2012. augusztus 27. 08:31
Úgy tűnik, hogy végre sikerül azonosítani III. Richárd angol királyt, aki Leicesterben, egy parkoló alatt alussza örök álmát - állítja egy régész. Az 1485-ben elhunyt uralkodó csontjai egy ferences rendház romjai között lehetnek.
Korábban
Történelmi feljegyzésekből tudható, hogy miután az 1485-ös bosworthi csatában vereséget szenvedett Tudor Henriktől, III. Richárd angol királyt (1483-1485) egy leicesteri ferences rendházba temették.
A rendház története azonban VIII. Henrik uralkodásával hirtelen vége szakadt, ugyanis mikor az angol király elszakította az anglikán egyházat a katolikus egyháztól, bezáratták a szigetország területén fellelhető kolostorokat. A ferences rendház romjainak elhordása következtében Richárd csontjai is feledésbe merültek, hogy aztán évszázadokon át lázban tartsák a földi maradványok megtalálásáról álmodozó régészeket.
A rejtély – úgy tűnik – megoldódni látszik, miután egy régész azt állítja, hogy Leicester történelmi térképeinek áttanulmányozása során sikerült lokalizálnia a rendház egykori helyét. A feltételezések szerint a király sírja egy olyan parkoló alatt lehet, amelyet a városi hivatal munkatársai használnak. A Leicesteri Egyetem tájékoztatása szerint a Philippa Langley brit régész által vezetetett ásatás a maga nemében úttörő, mivel még soha nem tettek arra kísérletet, hogy feltárják III. Richárd elfeledett sírját.
A történelem folyamán nem túl hízelgő kép alakult ki III. Richárdról, az utolsó York-királyról, aki csupán két évig volt Anglia élén, s akit távoli rokona, Tudor Henrik taszított le a trónról. A szörnyeteg, zsarnok, púpos, elsorvadt karú férfi képét ma már erős túlzásnak tartják a történészek, akik inkább úgy vélekednek, hogy III. Richárd – akiről az egyetlen fennmarad képet ráadásul halála után festették – a Tudor-kori propaganda áldozata lett.
A régészek reményüket fejezték ki annak kapcsán, hogy a szombaton megkezdődött ásatás alkalmával sikerül feltárniuk a rendház falait, benne az oltárral, amely alatt ott lapulhatnak III. Richárd földi maradványai.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap