Több százezer lelet Brigetio feltárása során

2012. július 2. 18:02 MTI

Több százezer kerámiatöredéket, bronztárgyak és érmék ezreit, nagyon sok ékszert és csontfaragványokat találtak eddig az ELTE régészei az ókori Brigetio (Komárom-Szőny) feltárásai során - mondta Borhy László egyetemi tanár, az ELTE ókori régészeti tanszékének vezetője a ma kezdődő újabb ásatási szezon alkalmából.


Két évtized eredményei

A feltárások huszonegy éve kezdődtek, az idei ásatási szezon lesz a huszadik, mivel az egyik évben terepmunka helyett a leletek feldolgozással foglalkoztak. "Brigetio felépítését, szerkezetét, történetét Magyarországon Aquincuméval lehetne összehasonlítani" - emelte ki a tanszékvezető.

Ismertetése szerint elsődlegesen a légiótábor jött létre, amelynek a vonzáskörzetében kialakult a táborváros, a katonai városnegyedtől 2-3 kilométerre pedig a bennszülött népesség lakhelyeként szolgáló civil település létesült.

"Egy hármas településkomplexumról van szó, amelynek a létrejöttét, mindennapjait a katonaság jelenléte határozta meg. Ez adta meg a jelentőségét is, hiszen az egykori római határ, a limes mentén jött létre. Brigetio, amely a Severusok alatt élte virágkorát, valamikor a második század végén, a harmadik század elején municipiumrangot kapott, később egy feliratban már coloniaként említik. Tehát végigjárta azt a ranglétrát, amelyet a római városok végigjárhattak" - magyarázta a régész.

Az ásatások a municipiumnak, az egykori polgárvárosnak a központjában folynak, amelynek a jelenlegi ismeretek szerint szabályos szerkezete volt. "Az egymással párhuzamosan futó és egymást derékszögben metsző utcák rendszeréből úgynevezett insulák jöttek létre a polgárváros területén. Egy insulát már majdnem teljes egészében feltártunk, és sikerült megismernünk vele határos két insula kezdetét is" - mondta. (Az insula különálló ház vagy házcsoport, amelyet minden más épülettől utcácskák választottak el; gyakran így nevezték a magában álló bérházakat is.)

Az ásatások tanúsága szerint egy körülbelül 50 méter széles insula három, egymással párhuzamos, észak-déli kiterjedésű, hosszúkás telekre tagolódott. Északi oldalukon egységesen lakóépületek helyezkedtek el, a déli részén pedig nagyjából egyazon a magasságban kezdődtek a gazdasági udvarok, majd a kertek következtek. "Nagyon díszes lakóépületek voltak, amelyeket egymástól keskeny kis sikátor választott el" - jegyezte meg Borhy László.

Címkék
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma