Abortusz a szocializmusban

2012. május 21. 11:16

Az abortusztilalom a tiltott művi vetélések számát növeli, veszélyeztetve a nők egészségét. A szocialista időszak abortuszpolitikájának és az egyéni megéléstörténeteknek feldolgozása még várat magára. Azonban az első lépések megtörténtek, többek között Horváth Sándornak az 1950-es évekbeli sztálinvárosi abortuszpolitikáról írott könyv fejezetében - írja Tóth Eszter Zsófia.


Személyes történetek

„Éppen egy éve laktunk együtt, amikor Gitti terhes lett. Nagyon rosszkor jött ez, nem hiányzott nekem egy gyerek, mert mielőbb le akartam tenni a segédvizsgát (...) Megkönnyebbültem, hogy Gitti sem akarja a gyereket, óvatosan érdeklődtünk, kihez lehet a városban abortuszra menni. Hallottam különféle öregasszonyokról, de pontos adatot nem árult el senki. Gitti pedig csak egyetlen személyről tudott, és ahhoz nem akartunk menni, mert az anyja barátnője. Végül kaptunk egy ismerőstől egy receptet, amiben bors, vörösbor, különféle fűszerek és tűzforró fürdők szerepeltek. Hétvégén kétszer végigcsináltuk a procedúrát, Gitti jajgatott és káromkodott, de kibírta és tíz nap múlva megjött a vérzése. Mind a ketten fellélegeztünk, illetve én biztosan. (...)

Hat hét múlva előállt, hogy ő azt hiszi, még mindig terhes, mert megint nem jött meg és olyan furcsán érzi magát. Csak tátogtam ijedtemben, a terhességét én már rég elfelejtettem, kipipáltam, azóta kicsit vigyáztam is. Kérdeztem, ne próbáljuk meg az ülőfürdőket, meg a borsos vörösbort, de hallani sem akart róla. Tudtomon kívül elment egy orvoshoz, az megmondta neki, hogy a negyedik hónapban van, és mik a további teendők. Gitti most örült a gyereknek, feltétlenül meg akarta szülni. Még babaholmikat is kötögetett. Én nehezen szoktam hozzá az új helyzethez, sokat rágódtam rajta, hiszen csak a minap lettem húsz éves, és őszintén szólva más terveim voltak, mint babakocsit tologatni a parkban."

Christoph Hein NDK-s időszakban játszódó regényrészlete azt a dilemmát jeleníti meg, amellyel egy fiatal pár nézett szembe, aki nem akart gyermeket és különféle ősi praktikákhoz folyamodott, hogy a nem kívánt magzatot elhajtsa. A kísérlet sikertelen volt, a gyermek megszületett, de a pár kapcsolata nem lett ettől boldogabb.

Ma, ha a szocialista időszak abortuszpolitikájára gondolunk, akkor a Ratkó-korszaknak nevezett időszak abortusztilalma és a Kádár-kori abortuszbizottságok azok, amelyek a legtöbb embernek eszébe jutnak. Munkásnő visszaemlékezőim is meséltek olyan történetet, hogy csak amiatt vállaltak második gyermeket, mert muszáj volt, nem vetethették el. Meséltek olyan történeteket is, amelyek arról szóltak, fiatal asszonyok hogyan haltak meg az abortusztilalom idején, mert már nem akarták a harmadik gyermeket megszülni, „csináltak magukkal valamit" – talán hasonlót, mint a regény hősnője – utána erős vérzés és fertőzés miatt kórházba kerültek és meghaltak.

Szintén munkásnő visszaemlékezőm mesélt el egy olyan történetet, amelynek falusi főszereplője azután döntött a nagyvárosba költözésről, hogy egy titkos abortusz után édesapja kitiltotta a szülői házból.

„A szalmába vetettek nekünk ágyat, megvolt mindenkinek a helye. Keresztben feküdt Ilonkánk, mi párhuzamosan. Apám mondta, figyeljünk az Ilonkára [...]. Mert ott volt neki egy udvarlója. Ilonka persze sosem aludt fent velünk, de sosem mondtuk meg apámnak. Meg is esett[...]És volt ott az utcánkban egy kuruzslóasszony, kettővel arrébb, [...] az az Ilonkának csinált valamit, hogy elmenjen a gyerek. Utána a kórházban kikaparták. Azt mondta akkor az apám az Ilonnak, hogy neked itt nincsen maradásod, menjél el. Nem sokkal utána följött Pestre cselédnek. Itt összeszedett egy gyereket, egy ideig a kislánnyal nálunk laktak, amikor az óvodás volt". Tehát titkos abortusz után, apai felszólításra jött föl Budapestre a testvére. Visszaemlékezőm a lányt rossznak ábrázolta, aki nem tanult az esetből, és Budapesten is teherbe esett úgy, hogy nem ment férjhez. Azonban segített neki: rokoni szolidaritásból lakhatott náluk...

Egy, az abortusz történetével foglalkozó, 1987-es Nők Lapja cikkben nyilatkozó nő is felidézte titkos magzatelhajtásának történetét az 1950-es évekből. Az értelmiségi anya nem vállalta a második gyermeket csecsemője mellé, mivel a szülőkkel éltek együtt és a kislány beteges volt: egy nagyon távoli orvos rokonhoz ment el titokban, aki "intett, hogy feküdjek fel a vizsgálóasztalra és a méhembe nyomott egy alkoholos jódinjekciót. A markomba tett egy doboz kinint, és a lelkemre kötötte, ha erősen véreznék, hívjak mentőt, az előzményekről pedig semmit ne áruljak el. De erre nem került sor. Átkozottul szívós szervezetem van. Éjszaka görcsöltem, a kinintől zúgott a fejem, de másnapra megindult a vérzés, alig erősebb, mint máskor". Ezek a történelmi dokumentumok illusztrációi annak az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által kimutatott ténynek, hogy az abortuszt tiltó országokban körülbelül ugyanannyi abortuszt végeznek, mint a megengedő jogi szabályozással rendelkező országokban, csak illegális körülmények között, amitől legtöbbször nem biztonságosak, ahogy az utolsó idézet is mutatja.

1878 és 1956 között a Csemegi-kódex abortuszrendelkezése volt hatályos. Tehát a méhmagzatát szándékosan elhajtó nőt, ha házasságon kívül esett teherbe két év börtönbüntetéssel, ha férjes asszonyként, akkor három év börtönbüntetéssel sújthatták. Az ú.n. Ratkó-rendelet 1954-56 között volt hatályos. 1953. február 8-án tették közzé az Mt 1004/1953. sz. határozatát „az anya- és gyermekvédelem továbbfejlesztéséről". A határozat VI. fejezete (Küzdelem a magzatelhajtás ellen) megállapítja, hogy a gyakori (illegális) magzatelhajtás „súlyosan veszélyezteti az egész nép egészségét, rombolóan hat az erkölcsi, a családi életre".

A végrehajtásról az egészségügyi miniszter utasításokat ad ki. A 8100-1/1953. EüM. utasítás a terhességek kötelező bejelentéséről, a 8100-2/1953 a méhűri beavatkozások és a vetélések bejelentéséről és nyilvántartásáról rendelkezik. A tulajdonképpeni „Ratkó-törvény" (a 8100-9/1953. EüM. utasítás a terhesség megszakítása tárgyában) lényegében enyhíti a korábbi évszázadok elvileg teljes abortusztilalmát; állami egészségügyi intézményben, a mellékletben felsorolt betegségek esetében, lehetővé teszi a terhesség-megszakítást; a terhesség megszakítható a nő életkorára, s rendkívüli méltánylást igénylő személyi és családi körülményekre való tekintettel is. Mégis, ennek ellenére úgy vonult be a rendelet a köztudatba, hogy akkor volt a legszigorúbb abortusztilalom. Ennek elsőrendű oka az, hogy a szocialista időszak jogalkotása nem törvényi, hanem törvényerejű rendeleti, rendeleti szintre telepítette a tényleges jogkört, így a gyakorlatban alig volt olyan eset, amikor valójában engedélyezték az abortuszt a kérvényezőnek.

Az abortusztilalom időszakában nőtt a csecsemőgyilkosságok száma is. Kivétel volt az a rövid időszak, amikor a Budapesti Nemzeti Bizottság 1945. február 14-én felfüggesztette a Büntetőtörvénykönyv magzatelhajtást tiltó rendelkezését, és kimondta, hogy azt a megfelelő engedélyek után az orvos – kizárólag egészségügyi intézetben és a magyar születésszabályozási gyakorlatban most először ingyenesen – elvégezheti. A rendelkezés a szovjet katonák által elkövetett nemi erőszak nem kívánatos következményeit volt hivatott megakadályozni. Tehát a nők csak nemi erőszak következményeként élhettek önrendelkezési jogukkal.

1956 júniusától az állami intézményekhez kötött abortuszt engedélyezték. Azonban az állam az abortusz szigorításával, majd liberalizálásával alapvetően nem tudta befolyásolni a demográfiai folyamatokat. Horváth szerint ez összefüggött azzal, hogy a Szovjetunióban is liberalizálták az abortuszt 1955-ben. A bejelentett művi vetélések száma 1952-ben 1717 volt, 1956-ban 82500.

Magyarországon az 1960-as, 1970-es években hajtották végre a legtöbb abortuszt. A meglévő adatok csak a legális művi terhességmegszakításokra vonatkoznak, nem számolva bele a törvénytelen beavatkozásokat és a spirál, valamint gyógyszerek abortív hatását. Az abortuszok száma 1956-ban nőtt meg, ekkor (1956. június 4-én) engedélyezték államilag, miután a Ratkó-törvényt feloldották. 1957–1966 között 1 642 417 abortuszt végeztek, az évenkénti átlagos szám 140–180 ezer közötti volt. 1969-ben például a művi vetélések száma 206 817 volt, akkor, amikor csak 154 318 kisbaba született.

Címkék
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. nyári száma