A genetika tett pontot a ló háziasítása körüli vitákra
2012. május 11. 10:58
A lovakat hatezer évvel ezelőtt háziasították Ukrajna, Oroszország délnyugati és Kazahsztán nyugati részén – derült ki egy genetikai kutatásból.
Korábban
A domesztikált lovak később elözönlötték Európát és Ázsiát, a vad kancákkal párosulva pedig újabb utódoknak adtak életet – olvasható brit kutatóknak a PNAS tudományos folyóiratban közölt tanulmányukban.
A Cambridge-i Egyetem kutatói két, egymással versengő elméletet próbáltak közelebb hozni egymáshoz. A régészeti bizonyítékok arra utalnak, hogy a háziasításra az eurázsiai sztyeppék nyugati felén (a már említett ukrajnai, oroszországi és kazahsztáni területeken) került sor.
A szakértők szerint a lovakat már ekkor befogták, s persze előszeretettel fogyasztották a húsát és tejét. A régészet azonban ellentmond a mitokondriális DNS-vizsgálatok eredményeinek, amelyek azt mutatják, hogy a háziasításra Európában és Ázsiában több helyen került sor.
Az új kutatás a nukleáris DNS-ekre fókuszált. A mintákat nyolc, európai és ázsiai országban élő mintegy 300 lóból vették. Ez az elmélet egyúttal arra is választ ad, hogy az anyai ágon öröklődő mitokondriális DNS-ek miért mutatták azt, hogy ló domesztikálása több helyen és több időben történt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Évszázadok nyomában – Olaszország történelmi látnivalói
- Árulók árnyékában: Julius Caesar valódi merénylői
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- De pontosan mit is adtak nekünk a rómaiak?
- Az ágyi poloska is a rómaiakkal érkezhetett Britanniába
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost 19:05
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05