Mamutcsontok inspirálhatták a görög mitológiai óriások megszületését
2011. április 5. 10:49 Discovery News
Egy hatalmas, nemrégiben felfedezett mamut combcsontja több görög mitológiai szörny megszületését is inspirálhatta - állítja egy új kutatás.
Korábban
A fosszilis, már elfeketedett, negyven éve újrafelfedezett Nichoria-csont egy a Görögország déli részén egymillió éve élt mamutból származik, s a feltételezések szerint a klasszikus görög mitológia egyik (esetleg több) szörnyének megszületését inspirálta. Az ókori görögök által összegyűjtött csont jelenleg Nagy-Britanniában látható.
„Egészen 1998-ig úgy hittük, hogy a csont elveszett. A nyomozásomnak köszönhetően végül sikerült megtalálnunk a Minnesotai Egyetem pincesorában a csontot, amely az utolsó évtizedet különböző amerikai laboratóriumokban töltötte” – nyilatkozta Adrienne Mayor, a Stanford kutatója. A csont újrafelfedezését örömmel fogadta az oxfordi Ashmolean Museum is. „Ezt a történelmi leletet ki kell állítani. A lelet az ókor azon két csontjának egyike, amelyet ebből a célból gyűjtöttek, s amelyet görög régészek találtak meg” – tette hozzá Mayor.
A kutató – aki a csontról először 2000-ben, Az első fosszíliavadászok című könyvében írt – szerint a fosszilis maradványok ösztönzőleg hatottak a klasszikus görög mitológia egyes szörnyeinek elképzelésében. Mayor könyve azt kívánja bebizonyítani, hogy a csontok azokról a helyekről kerültek elő, ahol a hatalmas szörnyekről szóló mitológiai mesék is születtek.
„Az ókori görögök a Megalopolisz barnaszén üledékénél, az Óriások Csataterénél találták a csontokat. A hatalmas fosszíliák koncentráltsága szülte azt a képzetet, hogy Zeusz villámjai itt pusztították el az óriásokat” – magyarázta Mayor. A mitikus szörny csontjaként tisztelt leletet Nichoria ókori akropolisza mellett, a Minnesota Messenia Expedition által 1969 és 1975 között végzett ásatások során fedezték fel. Az a tény, hogy a csontot a barnaszén üledéktől 50 kilométerre, biztonságos körülmények között tárolták, a görögök fosszíliák iránti érdeklődését támasztja alá.
A csont két évtizeden át hánykolódott, mielőtt Mayor felfedezte a Minnesotai Egyetem laboratóriumában. A New York-i Nemzeti Történelem Amerikai Múzeumában Nikosz Szoluniász vizsgálta meg a fosszíliát, amelyről megállapította, hogy az a pleisztocén (i.e.2 millió-100 000) kori gyapjas rinocérosz, vagy egy Chalicotherium csontja lehetett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap