Megelevenedik a Duna felmérése
2010. április 22. 12:46
Korábban
Újjáépítés Szegeden
Az ezzel párhuzamosan megjelentetett kiadvány a szegedi 1879-es árvíz utáni újjáépítésre létrehozott Szegedi Királyi Biztosi Hivatal teljes iratanyagát ismerteti. A 29 folyóméter dokumentumanyag feldolgozására, amelyet a Magyar Országos Levéltárban őriznek, most vállalkoztak első ízben a Duna Múzeum és a szegedi Móra Ferenc Múzeum kezdeményezésére. A 130 éve készült felmérések adatait még a 2006-os árvíz elleni védekezésben is használták a vízügyi szakemberek.
Az iratokból kiderül, hogy az árvíz után a kormány nehéz helyzetbe került, hiszen a természeti katasztrófa a korábban nagy költséggel elvégzett folyószabályozás összes hibájára rávilágított. Emellett a problémával kezdetben nehezen boldogultak, és a megfelelő testület létrehozása, vagy épp a királyi biztos kinevezése is csak parázs politikai viták után valósulhatott meg.
Ferenc József látogatásának hatására aztán egy hihetetlen méretű európai segélyakció bontakozott ki, a beérkezett adományok felhasználását, az újjáépítést a helyi viszonyoktól független Szegedi Királyi Biztosi Hivatal irányította. Munkája nyomán modern európai város született, amelynek középületei mindmáig meghatározzák Szeged arculatát. Az 1880-as évek elején alkalmazott fejlesztési elvek később Párizsban és Bécsben, majd a millenniumra készülő Budapesten hasznosultak.
Az ügyleiratokban benne van az uram-bátyám világ, a business-éhség, a vállalkozók „nyomulása” az építési lehetőségekért, benne van a technokraták értetlensége, az emberi irigység, a demagógia. Rá lehet érezni a tisztviselők sértettségére, akik úgymond Szegedre jöttek az újjáépítést irányítani, és nem kapnak kellő megbecsülést, a helybéliek pedig, nem látván át a magasztos célokat, piti kis ügyeikkel zavarják a hivatalnokokat. Látható a megélhetési bűnözés, nyomon követhető a politikai haszonszerzés, a tények egyoldalú interpretálása, amikor mindegyik politikus, pártállástól függetlenül úgy érzi, hogy meg kell szólalnia Szeged újjáépítése kapcsán.
Az újjáépítés siketre azonban nem csak a dualizmus egyik diadala, hanem a magyar mérnöki szakma és városépítészet csúcsteljesítménye volt, és a város az „alföld empóriumaként” újabb virágzó időszak elé nézhetett.
Duna-mappáció. Szerk.: Dr. Deák Antal András, Jankó Annamária. Duna Múzeum, Esztergom, 2009. DVD
A szegedi királyi biztos hivatal irata 1880-1883. Szerk.: Kaján Imre-Zombori István. Móra Ferenc Múzeum, Szeged, 2010. 284 o.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap