Megelevenedik a Duna felmérése
2010. április 22. 12:46
Korábban
Folyószabályozás DVD-n és interneten
A Duna-mappáció virtuális változatai igencsak könnyen használhatók: a térképes és szöveges anyag digitális feldolgozásakor kialakított interaktív felületet a több gigabájtnyi méretben tárolt térképi állományok zökkenőmentes böngészését teszi lehetővé.
A térképszelvények digitalizálásakor központi probléma volt, hogy azok vetületi rendszer nélküliek, így ezeket a ekkor kellett valamely vetületi rendszerbe transzformálni és georeferenciával ellátni. A nyers raszteres térképek előállítása nagy teljesítményű, A/0-ás szkennerek segítségével történt. Az így kapott képeket a szelvények szélei mentén körbevágták, majd azonosították a földrajzi koordinátáikat, hogy azok valódi földrajzi helyüknek megfelelően jelenhessenek meg a rendszerben.
A nyers digitális térképek transzformálása mellett digitalizálták a Duna-mappáció vízépítő mérnökeinek kéziratos feljegyzéseit és dokumentációs segédleteit is, amelyek szintén igen fontos forrást jelenthetnek a kutatók számára. A bennük található adatok kiegészítik a térképeken is rögzített adatokat, fontos információkat tudunk meg térképek készítőiről, a munka körülményeiről, valamint a felmért területek művelési módjáról. A kéziratok és a térképszelvények teljes megfeleltetésére sajnos nem volt mód, mivel egy feljegyzés általában több szelvényt érint, nem mindig egyértelmű a megfeleltetés a leírások és a szelvénycsoport között, valamint a fennmaradt forrásokban is kisebb-nagyobb hézagok találhatóak.
A nyitóképernyőn mindjárt választhatunk is: A magyar mappációs mérnökök József nádornak adott fejedelmi ajándékát, a Vízügyi Levéltár mappációs szelvényeit, a Duna Passautól Orsováig tartó hajózási térképét, vagy épp a szigetközi szakasz hajózási akadályainak felszámolását célzó tervrajzot tekinthetjük meg. Ezekbe bejutva az egyes szelvényeket előbb egy központi térképen, majd a saját ablakukban böngészhetjük, ahol a részletesen gazdag felbontású képeken idézhetők fel egy sosemvoltnak tűnő Magyarországi folyóparti pillanatképei.
A DVD-n közétett anyag változatos, szórakoztató, ugyanakkor megdöbbentően gazdag, és minden környezettörténet iránt érdeklődő számára érdekes, és akár hetekig tartó böngésznivalót jelent. A kiadványból, és annak online változatából a reformkori gazdaság- és társadalomtörténet is megismerhető, így akár azt is megtudhatjuk, hogy ezen felmérések nélkül talán a Lánchíd sem készülhetett volna el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Katonai erővel sem tudta megakadályozni a litván függetlenséget Moszkva
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap