Szifilisz végezhetett Leninnel
2009. október 27. 09:02 The Daily Telegraph
Vlagyimir Iljics Uljanov, más néven Lenin nem a korábban hitt agyvérzésekbe, hanem egy párizsi prostituálttól elkapott szifiliszbe halhatott bele - derül ki egy új kutatásból.
Korábban
A hivatalos dokumentumok szerint Lenin három agyvérzés következtében 1924 januárjában, 53 évesen halt meg. Helen Rappaport történész szerint azonban csak azért erőltették ezt a diagnózist, mert hivatalosan nem voltak hajlandóak megmagyarázni, mi lehet a férfi mániákus és dühöngő viselkedése mögött. Ezt azért sem szorgalmazták, mert a bolsevik vezetés többsége is hasonló betegségben szenvedett, ám őket azonban legtöbbször nem hagyták nyilvánosan szerepelni.
A történésznő nemrég megjelent, Conspirator: Lenin in Exile című könyve szerint Lenin 1902-ben, Párizsban kaphatta el a betegséget. A kutatónő Ivan Pavlov egyik véletlenül, 1928-ban elejtett mondata („a forradalmat egy szifiliszes robbantotta ki”) alapján eredt az ügy nyomába. Pavlov egyébként a rendszer más tagjaival ellentétben kezdetben szabadon nyilváníthatott ki hasonlókat, mert Lenin tudományos sikerei miatt garantálta a sértetlenségét. Pavlov akkor azt is elmondta, hogy az orvosok között nyílt titok volt Lenin szifilisze, ám azt hivatalosan sosem dokumentálták.
Rappaport azonban nem első elméletével: korábban mi is bemutattunk egy 2004-es kutatást, amelyben az orvosok következtetésüket többek között azzal támasztották alá, hogy az orosz bolsevik forradalom vezéralakját salvarsannal kezelték, ezt a gyógyszert pedig abban az időben kizárólag a szifilisz ellen használták. Az akkori kutatások szerint Lenin egyes életrajzírói is utaltak arra, hogy kezelő orvosai gyanították: páciensük ebben a betegségben szenved, de egyikük sem gyűjtötte be az esettel kapcsolatos összes információt.
Lenin emellett nem az első szifiliszes vezető a történelemben: egyesek szerint VIII. Henrik, Rettegett Iván, Adolf Hitler sőt még Napóleon is ebben a kórban szenvedett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.